Ez az életem 8. rész

Sziasztok! 

Köszönöm a 4 kommentet. Imádlak titeket. El sem tudjátok képzelni milyen jó 

volt olvasni :O :D. Vigyorogtam mint egy bolond. Nos remélem ez 

a rész is okoz meglepetéseket. :) muhahaha

Köszönöm a bétámnak Kiny-nek, hogy javított és elküldte :D 

Ha olvasol, amint tudok válaszolok mailen :).  

Van egy jó hírem is. Kész a kilencedik és tizedik fejezet is. 

Ügyes kislány előre dolgozik :P xD... Most dolgozom a következőn aminek a nagyja

meg is van. Szóval már csak javítani kell és olvashattok. 

Nos nem is sokat szeretnék dumálni. 

Jó olvasást :) 

xoxo. Bell Boo :)

Ui: A zenében a szöveget olvassátok. És aki amelyik részhez gondolja, ne sírjon :P 

Harry! 

 

(felirat nélkül nem találtam meg)

„Harry és ő? Na, nem!” Zayn.

„Miért adsz okot a reménykedésre, ha végén úgy is csalódnom kell?” Cemy.   

Szóval eljegyezte őt. A szívem és a mellkasom sajogni kezd. A szemembe könnyek gyűlnek. Miért pont én? Miért pont engem kellett tönkretenni megint? Zayn csak néz rám. Perrie meg idegesen jártatja a szemeit a baba és köztem. Elfordulok, mintha ott sem lennének. Leülök anya mellé és átveszem tőle a lányom, aki időközben bealudt. Egyszerűen megőrjít a tudat, hogy elveszi őt. Nem baj, lesz ez még így se. Leülnek körénk és Zayn folyamatosan minket néz. Most meg mi baja van? Miért kell ez a mustrálás? Kimegyek enni a konyhába pár percre. Lépteket hallok az ajtó felől. Hátra sem kell fordulnom. Tudom, hogy ő az. Legalábbis azt érzem.

-         Hello, hát te? – áll a pult elé Harry.

-         Kérdezhetném én is – nézek rá.

Benyúl a hűtőbe és kiveszi a narancslét. Végignézek rajt és elkönyvelem magamban, hogy egy szál törölközőben flangál a házban. Várjunk, mi? Mióta lakik itt Harry „szexivagyokateházadbanflangálokegyszálsemmiben,mertmegtehetem” Styles?! Csak nézzük egymást. Lassan visszatérek az evéshez. 

-         Cemy? – ejti ki a nevem.

-         Hm? – emelem fel a fejem.

-         Semmi – rázza meg a fejét.

Vállat vonok és gyorsan belapátolom, ami még a tányéron van. Még mindig a pultnak dől, és szerintem esze ágában sincs felöltözni. Lassan mellé állok, mivel a mosogató is ott van. Még véletlenül sem a testét akarom bámulni.

-         Tudod, felöltözhetnél már! – szólok rá.

-         Zavar? – vigyorog rám.

-         Kiskorúak is vannak a házban Styles! – fordulok felé.

-         Kiskorúnak érzed magad? – vigyorog még mindig.

Mi ez a dögös mosolygás nála? Ezzel szokott hódítani vagy mi a fene? Egy ideig magam elé bámulok, majd azt veszem észre, hogy előttem áll. A két karját a derekamra simítja és egészen a számig hajol. Magyarul belepofántlankodik a képembe. Hírtelen Zayn is betalál a konyhába. Mily meglepő, hogy most lépett be. Harry nem zavartatja magát. Egy apró puszit nyom a szám sarkára, és elsétál előttem. Zayn leül a helyemre és csak néz rám. Gyorsan kisétálok, és leülök anyáékhoz beszélgetni. Egy idő után már nem figyelek rájuk. Zayn-en kattog a fogaskerék. Mondhatnám, hogy otthon vagyok, de már nem érzem így. Már sehogy sem érzek. Fogalmam sincs, hogy most törjek össze, vagy lépjek tovább. Láthatólag ő már döntött, és továbblépett. Nem érdeklem őt és mostantól ő se engem. Igen ám, de a szívem viszont mást mond. Bármennyire is leakarom szarni, hogy eljegyezte azt a, most már szőke libát. Lassan hazamegyünk, és egy szó nélkül megyek el előttük. Mintha itt se lennének. Két hétre rá anya bejelentette, hogy megtartják az esküvőt. Nélkülem nem akarták lebonyolítani. Kedves gesztus, de bájologjak, amikor full nincs kedvem hozzá? Az nem az én szerepem. Nem megyek el hangulatrontónak. Sőt a kicsit is vinnem kell. Anyut elkísértem ruhapróbára. Persze, hogy Perrie és Zayn is ott voltak. Anyu és Perrie elég jól elvoltak. Hozzám, kb. egy büdös szót sem szóltak. Mintha én itt se lennék. Minek is vagyok itt? Kellemetlen harmadiknak? Morogva sóhajtok fel. A kicsi mindenfelé bámul és mindent megakar fogdosni. Egy rózsaszín kis buggyos ruhát adtam rá. Eléggé meleg van kint. Fél óra ücsörgés után úgy döntök, hogy én hazahúzok. Semmi kedvem itt lenni. Semmi kedvem Perriet nézegetni, ahogy ruhákat próbálgat. Ahogy Zayn az egészet fapofával tűri, miközben engem bámul. Amint anya meglát, hogy elindulok, utánam szól.

-         Elmész? – kérdezi.

-         Mintha eddig érdekelt is volna, hogy itt vagyok! Cöh, ennyire hülyének ne nézz! Meg aztán nézzem, ahogy ott bájologtok és én legyek fölösleges ötödik személy? Mindegy! Ne is válaszolj! Én leléptem! – indulok el.

-         Én… Kicsim gyere vissza – szól utánam anya.

Kicsapom az ajtót és elindulok sétálni. Az egyetlen, aki fel tud vidítani a kislányom. Amióta megtudta a média, hogy van egy lányom, folyton zaklatnak, és úgy érzem, belehalok, ha nem lehet nyugalmam. A menedzserem totál kiakadt és szünetelteti a bandát, amíg a picim fel nem nő. Elég jól lehordta a fejem. Mintha neki nem lenne gyereke. Leülök egy padra és Rona, elkezd gagyogni és mutogatni. Sok embert megnéz, amin nevetnem kell. Egyszerűen imádom őt. Ő a mindenem. Amíg nézelődök Zayn leül mellém. Rá se nézek. Egyszerűen levegőnek nézem. Ez lesz a legjobb. Így is fáj, hátha még beszélnem is kéne vele. Mintha mondani akarna valamit, de mégsem teszi. Aztán mégis megszólal. Furcsa a hangja. Mintha bántaná a dolog.  

-         Hálás lennék, ha nem néznél át rajtam – szólal meg.

-         Hálás lennék, ha többet hozzám sem szólnál – mondom előre nézve.

-         Eltűntél Cemy! – nyögi ki.

-         Fél év után csak leesett – bunkózok.

-         Megint a régi! – sóhajt fel.

-         Mond mégis mit vársz tőlem, he? Kételkedsz benne, hogy tiéd a baba. Lekiabálod a fejem! Nem vállalsz fel, sőt ha rajtad múlik ez sohasem fog megtörténni! Még szép hogy eltűnök! Jobb nélküled! Hidd el, hogy kibírtam! Nincs szükségünk rád Zayn! Eddig sem volt! – hazudok neki.

-         Rendben! – bólint.

-         Örülök, hogy végre felfogtad! – állok fel.

Hazudtam neki. Muszáj volt! Nem bírtam ki nélküle. Egyszerűen gyűlöltem a tudatot is, hogy nem kellünk neki. Hogy sohasem fog felvállalni minket. Szükségem volt rá, de… Egyszerűen már nem tudom, mit akarok. Elindulnék, de elkapja a csuklóm. A kicsi érdeklődve figyeli Zaynt, és vigyorog rá. Szüntelenül őt bámulja. Zayn is feláll, és kétségbe esetten néz bele a szemeimbe.

-         Ne tűnj el megint jó? – mondja totál kétségbe esve.

-         Miért? – kérdezem nemtörődöm stílusban.

-         Látni akarlak titeket – nyögi ki.

-         Ja, most hírtelen érdeklünk… Értem. Ha rajtam múlik, sohasem fogsz látni! Soha! De mivel van egy lányod, ezért nem tehetem meg. Pedig a szívem szerint megtenném, hogy soha se lásd őt! Se te, se anya! Ideje lenne eldöntened, mit akarsz Zayn! – sóhajtok fel.

Csak néz rám. Mintha ugyan ezt hallotta volna anyámtól is. Kihúzom a csuklóm a kezei közül és elindulok. Utoljára még visszafordulok és elköszönök tőle.

-         Viszlát Zayn! Remélem boldog leszel! – köszönök el.

Beülök a nem messze parkoló kocsimba, bekötöm a kicsit és hazamegyek. Baba fürdetés, és etetés után leülök a kanapéra és elsírom magam. Tönkre teszel Zayn! Teljesen tönkre! Lassan elalszok a kanapén és arra ébredek, hogy valaki a csengőre van tapadva. Lassan odavánszorgok, és az sem érdekel, hogy nézek ki. Kinyitom és Harry áll előttem.

-         Te meg? Zayn küldött mi? – lepődök meg.

-         Nem! Magamtól jöttem! – mondja egykedvűen.

-         Most megint ki akarsz akasztani vagy mi? Egyszer már megtetted. Megint megakarod? – kérdezem unottan.

-         Nem! Nézd megértem, hogy szarul esik, hogy Zayn nincs veled, de próbálj meg nélküle élni – sóhajt fel.

-         Szerinted mégis mi a jó fészkes fenét csinálok, Harry? - kiabálok rá sírva.

-         Héj, ne sírj! – simítja meg az arcom.

-         Nem tudja milyen nehéz nélküle élni. Nem tudja mennyit szenvedtem. Összetörte darabokra a lelkem. Szeretem őt érted? Szeretem! – zokogok.

-         Nyugodj meg! – húz magához.

-         Miért én Harry? Miért engem tesz tönkre? Miért viselkedik így? Miért? – nézek bele a szemeibe.

-         Zayn túlságosan fél elveszíteni téged. Annyira hülyék vagytok! Csak ki kéne mondanotok, hogy együtt vagytok! De ő… Mindegy… Én nem akarok szentbeszédet tartani – simogatja a hátam.

-         Soha nem vállalna fel. Ez fáj a legjobban – motyogom a mellkasába.

-         Akkor keress valaki olyat, aki felvállalna és szeretne is – emeli fel a fejem.

-         Ne játszd a kerítőt, oké? – nevetek fel.

Harry még velem marad egy kicsit. Rona is felébred és megetetem. Harry minden áron megakarja fogni, és játszani is akar vele. Bízom benne ezért a kezébe adom. Egészen estig nálam marad és beszélgetünk. Mindenféléről, ami az eszünkbe jut. Elmeséli, hogy kiskorában sokat pucérkodott, és az anyukája ezt még meg is örökítette. Ahogy mesélte elnevetem magam. Amikor kicsi voltam én is aranyos voltam. Aztán ahogy kezdtem felnőni belecsöppentem ebbe az undok világba. Pff, mintha most nem lenne az. Tisztára úgy beszélek, mint egy szentfazék. Bambulásomból Rona kacaja szakít ki. Harry az orrához érinti az övét és közben rá vigyorog azzal a hatalmas mosolyával. Erre a lányom felkacag, és vigyorogni kezd.

-         Értesz a gyerekekhez – szólalok meg.

-         Imádom őket! – vigyorog rám.

-         Azt látom. De ideje lenne lefektetnem a kis tündért – nyúlok érte.

Elveszem tőle és beviszem az ágyába. Betakarom és dúdolok neki. Harry mellém sétál, csak néz rám és a kicsire. Rona azonnal álomba merül, mi meg szépen csendben kisettenkedünk. Harry lassan menni készül. Elkísérem az ajtóig és elköszönök tőle. Hosszasan megölelem és magamhoz szorítom. Ő is egy fejjel magasabb nálam. Ki nem állhatom ezt! Mondjuk, hogy nézne már ki, ha én lennék nála magasabb? Hogyan csókolóznánk már? Én lehajolnék, ő meg felágaskodna hozzám. Még a gondolat is vicces. Elvigyorodom, mire fura képet vág. Egy kicsit elhúzódik, és hatalmas szemekkel vizslatja az arcom. Én csak vigyorgok rá, mint aki be van szívva.

-         Mi az? – kérdezi.

-         Csak gondolkodtam – nézek a szemeibe.

-         Micsodán? – jártatja a tekintetét az ajkam és a szemem közt.

-         Hogy milyen lenne megcsókolni! – vágom rá.

Csak pislog rám nagy szemekkel. Jézusom, mit mondtam? Elhúzódok és beleharapok az alsó ajkamba. Mit mondjak erre? Hiszen semmi vonzódást nem érzek iránta. Vagy mégis? Lazán elmosolyodik, és nekidől az ajtófélfának. Keresztezi a kezeit és csak bámul engem. Eléggé ciki a helyzet. Valamit ki kell nyökögnöm.

-         Szóval, khm… Én… - dadogok.

Felnevet a bénázásomon és közelebb jön hozzám. A pulzusom megemelkedik, amikor elkapja a derekam. Magához húz, és a fülemhez hajol. A meleg lehelete csiklandozza a hallójárataim.

-         Amióta itt vagyok, csak erre tudok gondolni – suttogja a fülembe.

Újra a szemembe néz és közel hajol hozzám. Ahogy közeledik a fejével, elhúzódok. Ő viszont nem adja fel. Befordít az ajtó melletti falrészre, és odaszorít a testével. Az egyik keze a derekam fonja körbe, míg a másik a tarkómra csúszik. Az egyik lába befurakodik az enyém közé. A szemem a szájára tapad. Szinte hívogatnak magukhoz, de nem lehet. Zayn-t szeretem.

-         Harry… - suttogom a nevét.

-         Sss… - suttogja az ajkaimra.

Nem mondok semmit sem. Ezzel elindítanék egy csókot, aminek nem szabadna megtörténnie. Túlságosan nyitott a szívem most, és szükségem van valakire, aki mellettem van. De miért pont Harry? Fogalmam sincs. Nem vár tovább. Az ajkait az enyémekre nyomja, és lassan csókolni kezd. A nyelveink finoman játszanak egymással. Ízlelgetik a másikat. A szívem a mellkasomban vadul verni kezd. Levegőhiány miatt válunk el egymástól. Csak bambán meredek rá. Lazán, homlokon csókol, és elmegy. Lassan feleszmélek a bambulásomból és bezárom az ajtót. Végighúzom az ujjam a számon. Megrázom a fejem és elmegyek fürdeni. Az biztos, hogy még mindig érzem az ajkait. Fürdés után befekszem és tévézek. Lassan bevackolom magam, mire megszólal az a fránya csengő. Már megint a legjobb pillanatban! Ez a halálom, de komolyan. Kisétálok a rózsaszín pántos hálóruhámba, felveszem az egyik fehér kötött kardigánom és kinyitom az ajtót. Harry áll előttem, és csak néz rám. Most azon tűnődöm, hogy hazament, és visszajött, vagy el se ment. Inkább az utóbbi.  

-         Itt hagytál valamit? – kérdezem érdeklődve.    

-         Mondhatni! – lép közelebb.

-         Mi lenne az? – nézek a szemeibe.

-         Ez! – ragad meg.

Újból az ajkaimra tapad, és bevágja mögöttünk az ajtót. A combom alá nyúl, és felkap az ölébe. A kanapé háttámlájára ültet, és szorosan magához húz. A kezei becsúsznak a kardigánom alá, majd simogatni kezdi a hátam. A kezeimmel beletúrok a hajába, és közel húzom a fejét. Megint felemel, és elindul velem a fürdőm felé. Útközben levetkőztet, majd saját maga is vetkőzni kezd. A zuhany alá tol és magához húz. A hasamnál megérzem, hogy igen is kíván engem. Rátapad a nyakamra, és szívni kezdi. Szuper! Megint magyarázkodhatok. Főleg Kol-nak és Adamnek. 

-         Harry… - nyögöm a nevét.

-         Hm? – mormolja a bőrömbe.

A kezét a fenekemre simítja, és gyengéden megszorítja. Feljebb húz, és a vágyaink összeérnek. Mindketten hangosan felnyögünk. A lábaim a dereka köré fonom, és hagyom, hogy neki döntsön a falnak. Bepozícionál és belém csúszik lassan és óvatosan. Elkezd bennem mozogni, én pedig megkapaszkodok a nyakában. Ő ezt nem így gondolja. Leszedi a kezeim a nyakáról és összekulcsolja az ujjainkat. A falhoz tapasztja őket, és úgy mozog tovább bennem. A lassú mozgásával, sokkal tovább tart, míg elélvezek.

-         Annyira… Jó vagy – nyögi ki.

Elmosolyodom és magamhoz húzom egy csókra. Egyre gyorsabbakat lök, míg sikerül egyszerre elélveznünk. Még pár lazát tol rajtam és kihúzódik belőlem. Lassan lezuhanyzunk, és kimegyünk az erkélyre. Én úgy ahogy kijöttem elé, ő pedig egy szál boxerben. Rágyújtok és inkább odébb áll.

-         Nem kéne a pici mellett cigizned – néz rám.

-         Csak néha gyújtok rá. Már leszoktam róla – vonok vállat.

Lazán nekidől a korlátnak, és néz előre. Elszívom a cigim, és mellé állok. Felegyenesedik, és behúz maga elé. Átkarolja a derekam, és csak néz rám. Megint a fülemhez hajol, és belesuttog. A pasiknak egyébként mániájuk ezt csinálni?

-         Gyönyörű vagy – suttogja.

-         Harry! – nevetek fel.

-         Most mi az? Próbálok romantikus lenni – vigyorog rám pimaszul.

-         Meg se próbáld! – nevetek tovább.

-         Akkor, hogy viszlek el bárhová is? – kérdezi hírtelen.

Amilyen hírtelen kérdez, olyan hírtelen fagyok le. Többet is akar tőlem? Huh, rendesen meglepődtem. Nézek rá nagyra nyílt szemekkel. Azt hittem, hogy csak be volt indulva, és azért volt az egész.

-         Rosszat mondtam? – néz rám kétségbe esetten.

-         Nem, csak… Csak azt hittem… - dadogok meglepődötten.

-         Hogy nem akarok semmit igaz? – emeli fel a fejem.

Bólintok és belenézek a szemeibe. Halványan elmosolyodik és megrázza a fejét. Kapok egy gyengéd és rövid csókot. Magához húz, és a felsóhajt. Elkezdek fázni, és a libabőr is kijön rajtam. Ezt ő is észreveszi, és behúz. A szobámba megyünk, és lefekszünk aludni mikor is Harry a mellkasára húz, és dúdolni kezd. Ez meglep.

Eddig egy srác sem dúdolt nekem. Hajnali ötkor ébredtem fel, ami javában már reggel. Legalábbis nekem. Édes kislányom most döntött úgy, hogy éhes és felébresztem anyát. Kimászok Harry karjai közül és gyorsan kisurranok. Becsukom az ajtóm, hogy ő még nyugodtan tudjon aludni. Felveszem Ronát, és elkezdem etetni. Nagyon fáj nekem is, nem hogy még neki, ahogy kezd nőni a foga. Sokszor hozzá se merek érni a mellemhez. Miközben eszik, engem figyel. Én csak dúdolok neki, és mosolygok rá. Miután megetettem, majd megbüfiztettem, kimegyünk. Harry már az előszobában, álmos fejjel néz körbe. Amint elé érek, felnevetek. Ad egy reggeli csókot, és a kicsit szinte kiszedi a karjaimból. Leül vele a kanapéra, majd hírtelen arcon köpi Harryt. Elröhögöm magam, és Harry „nekemeznemtetszik” ábrázatát nézem.

-         Nyugodj meg! Ez csak babanyál és egy kis anyatej – röhögök.

Olyan „nanemmondod” fejjel bámul rám. Elveszem tőle a kicsit, amíg lemossa az arcát. Megpuszilom a kis csibém, hogy jól csinálta. Okozott egy szép reggelt.

-         Most köptek le másodszorra – jelenti ki.

-         Lux volt az első? – nevetek fel.

-         Igen és főzelékkel köpött le – fintorog.

-         Örülj neki, hogy ez nem az volt – vigyorgok rá.

-         Úgy látom, te ezt élvezed – jön közelebb hozzánk.

-         Én is és Rona is – nézek a lányomra.

-         A kisasszony pláne, hogy élvezi – guggol le elém.

Eljátszik vele egy darabig, majd rábízom, amíg elmegyek lezuhanyozni. Zuhany után gyorsan felkapok egy rövidnadrágot és egy félvállas pólót. Beletúrok a hajamba párszor és kimegyek. Harry éppen a kicsit altatja. Elmosolyodom, és hátulról átkarolom a derekát. Másfél fejjel magasabb nálam. Hogy a francba tudok mindig nálam magasabb emberekkel összeakadni? Ők lennének túlméretezettek, esetleg én vagyok túl pici? Tudja a halál!

-         Mennem kéne. Próbánk van – sóhajt fel.

-         Ugye nem szólsz neki? – kérdezem elsőként.

-         Nem! Semmi köze hozzád. Tudod, hogy a barátom, de nem a férjed csak a gyereked apja, aki egy barom – morogja.

-         Harry ezt én is tudom! – bokszolom vállon.

Elkapja a csuklóm és magához húz. Az egyik karom a nyakára húzza, míg én a másikat a derekára simítom. Ad egy hosszú csókot és elhúzódik. A szája viszont még mindig az enyém előtt van. Érzem, ahogy kifújja a levegőt. Mielőtt még elengedne, rátapadok az ajkaira és vadul megcsókolom. Sunyin vigyorogva válik el tőlem. Felhúzza a bőrkabátját és még az ajtóban visszafordul. 

-         Viszlát, Szépségem! – kacsint rám.

Felnevetek és leülök a tévé elé. Váltogatok a csatornák között, amikor meglátom Harryt az én erkélyemen. Remélem, én nem látszom benne. Feljebb tekerem a hangerőt és végighallgatom.

- Most pedig következzenek sztárhíreink. Harry Stylest a híres One Direction tagot lencsevégre kapták az éjjel folyamán, amint egy barnás szőke hölgyeményt ölel magához és meg is csókolja. A hölgyről egyelőre semmit sem tudunk. Abban biztos lehetünk, hogy Harry a reggel folyamán távozott a lakásból. Nos, most biztosan millió rajongó szíve tört össze. Vajon ez is egy futó kapcsolat lesz?

Csak ülök a tévé előtt tátott szájjal bámulva. Tisztán kivehető, hogy Harry az és én, csak hátulról. Basszus már! Ahol Harry megjelenik, oda követik a fotósok is? Nem meglepő. Mostanában engem is. Folyton arról kérdezgetnek melyik bandatag a gyerekem apja. Rohadtul idegesítőek. Ilyenkor fogalmam sincs, mit mondjak. Az igazat kéne, de félő, hogy Zayn az egészet letagadná. Gondolataimból a csengő szakít ki. Előtte még ránézek Ronára. Szépen alszik így kimegyek és kinyitom az ajtót. Alig, hogy kinyitom Zayn viharzik be rajta. Honnan tudja, hol… Ja, persze a média. Eléggé idegesnek néz ki. Vajon miért? Vagy csak szimplán féltékeny? 

-         Mit keresel itt? Honnan tudod, hol lakok? – támadom le a kérdéseimmel.

-         Nem volt nehéz lenyomoztatni az erkélyed ahol Harryvel smárolsz! – morogja.

-         Már megbocsáss, de ehhez semmi közöd! Nem vagy senkim, hogy ide gyere és kiossz! – vágom be az ajtóm.

-         A gyerekem anyja vagy! Miért pont Harry? Hogy engem bosszants? Hm? – jön közelebb hozzám.

-         Nem mindegy kivel akarok lenni? Neked úgy sem kellek! – vágom hozzá, amit már sokszor elmondtam.

-         Válaszolj! Miért pont Harry? – áll elém dühös képpel.

-         Mert érzek iránta valamit! Talán olyat is, amit melletted nem tudnék érezni soha – mondom a szemébe.

-         Mit? – kapja el a karom.

-         Nyugalmat és szeretetet! Melletted soha sem éreztem ezt! – morgom.

-         Vicces! Mindig kimutattam a szeretetem irányodba! Te voltál olyan hülye, hogy nem vetted észre! – tol a falnak.

-         Mondj valami újat is! – forgatom meg a szemeim.

-         Cemy! – csattan fel.

-         Ja, a legjobb részt kihagytam. Tudod Harry előbb fogta már meg a közös gyerekünket, mint te! – dörgölöm az orra alá.

Lemerevedik, és csak néz rám. A szemeiben hírtelen megtörik valami. Vajon mit várt? Hogy leszek olyan naiv, és örökké várok rá? Hát ne higgye azt! Viszont jó tudni, hogy ennyire féltékeny Harryre. Lehet, hogy fel kéne használnom hozzá Harryt, hogy észbe kapjon? Nem. Nem tehetem meg ezt vele! Harry nem olyan srác, akit csak így át lehet vágni. Legalábbis ezt szűrtem le.

-         Csalódtam benned Cemy! – fordul el.

-         Csalódtál? Ha tudnád én benned hányszor! Ch… - fújtatok.

-         Miért pont Harry? – suttogja maga elé.

-         Menj el Zayn! Neked nem kellünk! Fogadd el a helyzetet! Harry szeret, és én is őt! Legyél boldog Perrievel – sóhajtok fel.

Megfordul és elindul az ajtó felé. A kezével a szemét törölgeti. Sírna? Durva lettem volna? De csak az igazat mondtam. Elkapom a karját, mielőtt kilépne. Megáll, de nem fordul vissza.

-         Zayn adtam esélyt emlékszel? Kértem, hogy vállalj fel, ha velem szeretnél lenni! Nem éltél vele! Folyton visszamásztál Perriehez. Szerinted, hogy éreztem magam? Szóval most inkább hagyj és légy boldog a menyasszonyoddal! – engedem el a karját.

Elhátrálok tőle. Várom, hogy kimenjen, de meg sem mozdul. Csak állok és nézem őt. Egyszer csak megfordul, elkapja a derekam, és szorosan magához húz. Az egyik kezét a hajamba túrja, és megcsókol. Úgy csókol, mintha ezer meg egy éve nem látott volna. Visszacsókolok, és megint hagyom neki, hogy elindítson bennem egy érzelem löketet. A csók közben elsírom magam. Letörli az arcomról a könnyeket, és elválik tőlem. A mellkasára hajtom a fejem, és lenyugtatom magam. Legalábbis amennyire sikerül.

-         Miért adsz okot a reménykedésre, ha a végén úgy is csalódnom kell? – kérdezem halkan.

-         Szeretlek, Cemy! – enged el.

Elindul az ajtóm felé, de nem hagyom ennyiben. Válaszolnia kell a kérdésemre. Egyszerűen már nem bírom. Állandóan okod ad rá, hogy reménykedjek, hogy lehet még belőlünk valami, aztán mégsem. Mindig csinál valamit, amit nem kéne és kiábrándulok az okból.

-         Válaszolj! – kiáltok rá.

Válasz helyett csak egy halovány mosolyt kapok. Mi volt ez? Mi ez a mosolygás? Nem értelek Zayn! Kimegyek utána, és a liftnél találok rá. A fal mellett ül felhúzott térdekkel, és sír. Nem láttam még őt sírni. Fáj így látnom őt.

-         Zayn! – simítom meg a kezét.

-         Nem tudlak elengedni Cemy! Nem megy! – néz a szemembe.

-         Akkor ne engedj el! – kulcsolom össze az ujjainkat.

-         Belepusztulok a tudatba, hogy másé lehet az, ami az enyém. Ami belőlünk van! – hajtja le a fejét.

-         A te hibád Zayn! – állok fel.

-         Tudom! – tápászkodik fel ő is.

Letörli a könnyeit, és megnyomja a hívógombot. A lift lassan feldöcög a hatodikra, és beszáll. Mielőtt becsukódna az ajtó, még végigsimít az arcomon és elmosolyodik. Elindul lefelé és visszafutok a lakásomba. Bevágom magam után az ajtót és elsírom magam. A kicsi is keserves sírásba kezd. Talán megérezte, hogy baj van. Lassan felállok és bemegyek hozzá. Elhallgat a sírása és a nagy sötétbarna szemeivel néz rám. Rámosolygok és megsimogatom a hasát. Dúdolok neki egy kicsit, hogy újra visszaaludjon. Az első hónapokban semmit sem aludt. Túlpörgött egy picit és folyamatosan sírt. Az orvos szerint hat hónapos korára kinövi, de sok pihenésre lesz szüksége. Ez valami gyerekbetegség. Fogalmam sincs. Életemben nem hallottam még róla. Amikor visszaalszik kimegyek a konyhába. Ahogy visszagondolok a szavaira újra elöntenek a könnyeim. Megjelenik és megint sírok. Totálisan szeretlek Zayn Malik! Késő délután telefont kapok anyától. Felveszem, de semmi kedvem sincs beszélni senkivel.

-         Szia kicsim! Jól vagy? – kérdezi.

-         Mért ne lennék? – szipogok.

-         Sírtál? Kicsim mi a baj? A baba? – kérdezősködik.

-         Nem! Zayn. Anya én… Szeretem őt… - sírom el magam a telefonba.

-         Kicsim nyugodj meg! A kicsi is megérzi, ha valami bajod van! – nyugtatgat.

-         Anya elvitte a szívemet magával! – fújom ki a levegőm.

-         Erős kötelék van köztetek! A baba miatt is és amúgy is! Kicsim harcolnotok kell egymásért! Egyikőtök sem lesz így boldog! Te is valaki mással, ő is. Aggódok értetek! – magyaráz aggódva.

-         Nem tudom anya. Ő nem akar elfogadni! Nem akar felvállalni. Nem akar minket! – mondom monoton hangon.

-         Ez badarság! Zayn csak fél! Nem tudná elviselni, ha bántanának a rajongói. Inkább eltaszít magától, mint veled legyen! Ezért kérte meg Perrie kezét is. Tudja, hogy őt már elfogadták! Túl sok lenne nekik egy baba és te aki a „rokona” vagy. Adj egy kis időt neki. Úgy néz ki készen áll, hogy elfogadja ezt az egészet – magyaráz.

-         Még mennyit adjak neki anya? Adtam épp eleget! – nyögök fel fáradtan.

-         Bírd még ki! Holnap feltétlenül át kell jönnötök! Megmondtam, hogy nélküled nincs esküvő! – nevet fel.

-         Jó – sóhajtok.

-         Leteszem, kicsim. Hallom fáradt vagy. Vigyázz magadra. Szia. Szeretlek! – nyomja ki.

Elköszönök én is és veszek egy forró fürdőt majd megfürdetem a kicsit is és leülünk mesét nézni. A gondolataimba merülök és az ajkam a fejére rakom. Kis puszikat nyomok a hajára és simogatni kezdem. Ezt nagyon imádja és el is alszik rá. Az éjjel szinte semmit sem alszom. Szerencse, hogy ébren vagyok mivel Anya hív.

-         Kicsim, gyere a kórházba! Zayn balesetet szenvedett! – hadarja el.

-         Mi? – állok fel.

-         Anya semmi bajom. Csak egy kis karcolás – szólal meg a háttérben Zayn.

-         Csitt! Gyere ide! A hozzád legközelebb eső kórházban vagyunk – nyomja ki a telefont.

Fogom magam és felöltözök gyorsan. Felveszek egy farmer sortot, egy szürke ujjatlant, bőrkabátot és egy szürke cipőt. Átcsengetek a szomszéd nénihez, hogy vigyázzon a kicsire. Szívesen vállalja és már futok is a kocsimhoz. Amint leérek, elkapnak a fotósok és a firkászok. Sietősen kikerülöm őket, és elindulok. A kórháznál kivágódok a kocsiból és a balesetire megyek. Zayn és anya ott várnak. Zayn összevarrt szájjal és kötött csuklóval. Anya meg elég mérgesen néz rá. Odaérek hozzá mire Zayn feláll. Anya is felém kapja a tekintetét és elmosolyodik. Magamhoz szorítom olyan erősen, hogy felnyög.

-         Nyugi jól vagyok – csúszik a keze a derekamra.

-         Hogy kerültél ide? – kérdezem még mindig ölelve.

-         Ittam – mondja röviden.

-         Idióta! Többet ne merészelj ilyet csinálni! Nem hagyom, hogy apa nélkül nőjön fel a lányom! Soha többet, érted? – húzódok el egy kicsit.

-         Élek, oké? Nyugi! – morogja.

-         Ne vedd félvállról! – csapom vállon.

-         Mintha csak anyádat hallanám! – sóhajt fel.

Rávigyorgok, és hozzábújok. Mélyet sóhajtok és egy kis puszit nyomok a nyakára. Nemsokára megjelennek a srácok és Perrie is. Elengedem őt és most Perrie ugrik a nyakába. Nos, rám most nincs szükség. Lassan el kéne mennem haza. Nem egészen öt nap múlva esküvő. Ki akarom aludni a karikákat, a szemem alól. Még nézem őket, és hátrálni kezdek csak, hogy két kéz a derekamra fonódik. Jobb oldalról Liam, baloldalról Louis ölel körbe. Sunyin összemosolyognak, és nem engednek el. Összefogtak ellenem? Harry is lassan megérkezik és odajön hozzánk. Kihámoz a srácok karjai közül, és egy lassú csókot kapok. Hallom, hogy Zayn felmorog és leszedi rólam Harryt. Ad neki egy hatalmas jobbost, és a srácok fogják le. Harry orrából elkezd folyni a vér. A szám elé kapom a kezem és csak nézek rájuk.

-         Hé, hé nyugi srácok! Kórházban vagytok! – hurrogja le őket Paul.

-         Rég meg kellett volna tennem! – morogja Zayn.

-         Nyugi fiúk! Inkább induljunk! Cemy, vidd haza Zaynt! Srácok ti meg hazafelé! – csattan fel anya.

-         Majd én hazaviszem! – éled fel Perrie.

-         Azt mondtam, Cemy hazaviszi! – néz rá anya mérgesen.

A srácok elindulnak a kijárat felé. Perrie még rám morog, de ő is elindul. Anya megölelve Zaynt, elindul. Rám mosolyog, aztán kitér a látóteremből. Zayn csak áll előttem zsebre tett kézzel. Rá kéne gyújtanom.

-         Mehetünk? – nézek végig rajt.

-         Ja! – bunkózik.

Elindulok a mentőbejáró felé. Zayn nem messze megáll cigizni. Kiveszem a kezéből, eldobom, és magamhoz húzom. Nem érdekel, hogy lassan hajnali három lesz. A csípőmre tapadnak az ujjai és szorosan tart. Egy kicsit még látni rajta, hogy részeg. 

-         Normális vagy? Hogy neveltem volna fel a lányom nélküled? – kérdezem morogva.

-         Nyugodj meg édes! – néz a szemeimbe.

-         Ne édesezz nekem itt! Legszívesebben… - félbeszakít.

-         Mit tennél? Mondd ki! – hajol közelebb.

-         Felpofoználak, aztán megcsókolnálak! – vágom rá idegesen.

Elvigyorodik és szó nélkül neki esik az ajkaimnak. Még érezni az alkohol ízét a szájában. Eltolom magamtól, és lekeverek neki egy pofont. Elindulok a kocsi felé és beülök. Várok egy percet. Nem többet. Beszáll mellém és elindulok a lakásomra. Nem vagyok hajlandó az ő lakásáig furikázni. Amikor odaérünk, ellepnek megint a fotósok. Átfurakodunk köztük és felmegyünk. Zayn a liftben majdnem letámad. Amint beérünk a lakásomba elküldöm a szomszéd nénit, és bezárom az ajtót. Kiszedem a zsebeiből az értékeit, és belököm ruhástól a zuhany alá, majd rácsukom az ajtót. Megnézem a kicsikét, és leülök a nappaliba. Hülye egy napom volt megint. Zayn kijön egy szál törölközőben. Leül mellém, és megfogja a kezem. Elhúzom, és ránézek. Egy kicsit elidőzök rajt, majd felállok.

-         Kijózanodtál végre? – morgok.

-         Ühüm – bólint.

A szemem a testén kezdem el legeltetni. Csak néz előre összefont ujjakkal. Elkap az aggodalom, és muszáj közel férkőznöm hozzá.

-         Nem gondoltam volna, hogy ilyen hülye vagy! – ülök az ölébe.

Hátradöntöm a kanapén, és megölelem pont úgy, mint a kórházban. Lassan a derekamra csúsztatja a kezeit, és felsóhajt. Közelebb húz magához, és egy puszit kapok a fejemre. Egy ideig így ülünk, majd elmegyek átöltözni. Amikor visszamegyek, még mindig úgy van, ahogy hagytam. Bemegyek a fürdőbe és kutatok neki valami ruhát. Legalábbis egy pár cucc Kol ruhái közül, az enyémek maradtak. Amikor velem volt egy szobában, és a srácok eldugták a ruháim, ergo elvitték magukhoz, felvettem azokat.

-         Tessék. Ezt még Kol adta kölcsön a turnén – nyújtom felé.

-         Hm, érdekelne vajon vele is lefeküdtél? – áll fel.

-         Most meg mi bajod van? – ráncolom össze a homlokom.

-         Semmi! Kösz – veszi el.

-         Zayn! – fogom meg a kezét.

-         Ahj, mi van? – morran fel.

-         Semmi… Minek is tépném a számat – rázom meg a fejem.

Elengedem a kezét, és a szobámba megyek. Épp, hogy elalszok, amikor Zayn befekszik mellém. Szorosan a hátamhoz tapad és átkarolja mindkét kezével a derekam. Egy hosszúra nyújtott puszit kapok a fejemre, utána csak a szuszogására figyelek a nyakamnál. Felveszem a ritmusát és végre elalszom én is, várva a következő őrült napot.