2013. július 25., csütörtök

Ez az életem 14. rész

Sziasztok! 

Huh, hát egy napos késéssel, de meghoztam a részt. 
Vasárnapig igyekszem legyártani a másik két részt, hogy ne
 kelljen szenvednetek napokig. 
Csak én vettem észre, hogy rohadt gyorsan megy a nyár? :O *-*
Mindegy is, most ezek a részek eléggé +18-ak lesznek. 
Aztán utána tele romantikával, meg minden egyébbel. 
Nem akarom nagyon kurvásra venni a figurát. 
Esetleg, ha valaki jelezné chatben, hogy írt hozzászólást az előzőhöz
azt megköszönném, mert m@ilen kimutatta, de a blogon nem. 
Köszönöm a pipákat :) Örülök, hogy tetszenek a részek.
Jaj és Taylor képe nem véletlenül került oda. 
A közel jövőben még lesz szerepe :P muhahaha
Zenét hallgassátok, elsőre imádtam. 
Nos nem beszélek sokat jöjjön a rész. 
Remélem tetszeni fog :))
Puszi Bell Boo ^^

Hiba! 





„Ott álltam kővé dermedve és sokkolódtam azon a három szón.” Cemy.
„Egyértelmű volt, hogy mire céloz mégsem vettem észre!” Harry.
„Hiba volnék?” Zayn. 

Először ledermedtem majd elnevettem magam. Még, hogy terhes vagyok. Ugyan már. Anya nem nevetett velem. Ugyan olyan komor ábrázattal nézett rám. Visszapakoltam a hűtőt majd kimentem Harry-ért és elindultunk hazafelé. Nem akartam egy kínos beszélgetésen át esni. Nem létezik, hogy újra kisbabát várjak. Hiszen szedtem a bogyóim rendesen. Útközben írtam egy sms-t El-nek. „SOS!” Muszáj lesz elkísérnie egy vizsgálatra. Amint hazaértünk máris felhívott. Bezárkóztam a fürdőbe és halkan elmagyaráztam neki a dolgokat. Miután kijöttem a fürdőből Harry elég fura fejjel nézett rám.
-         Minden rendben? Jól vagy? – fogja meg a kezem.
-         Jól – bólintok.
-         Minek mentél oda? – kérdezi.
-         Számon kérni Zaynt amiért itt hagyott titeket – hajtom le a fejem.
Felsóhajt és rosszallóan megrázza a fejét. Magához ölel és leülünk hármasban tévézni. Egy idő után bealszom a kanapén Harry karjai közt. Reggel az első dolgom elmenni egy gyógyszer tárba és venni egy tesztet. Persze a fotósok oda is követnek. Még jó, hogy hoztam magammal táskát. Így legalább nem tudnak lefotózni a teszttel. Amint hazaérek megvárom a pillanatot, amikor egyedül leszek. Fél órát kell várni az eredményre. Tudom, hogy ezek nem megbízhatóak, de most ez a legfőbb. Lehet nem normális, amit tegnap össze ettem… Lehet anyának van igaza. Harry, amint elment találkozni a barátaival áthívtam Eleanort. Odaadtam a kezébe, hogy ő nézze meg. Rá se mertem nézni már egy órája legalább. Leültem a nappaliba és feszülten várakoztam. Eleanor leült mellém a teszttel a kezében és semlegesen nézett rám. Rá bámultam rémülten mire elvigyorodott.
-         Gratulálok mami! – ölel meg.
-         Mi? – szakad ki belőlem két oktávval feljebb.
-         A jelek szerint terhes vagy egy kicsi Styles-al – mosolyog rám.
-         De én… mi… - dadogok.
Szó szerint ledermedek. Nem tudok szóhoz jutni. El csak nevet rajtam és főz nekem egy teát. Már egy órája azon kattog a fejem, hogyan? Hogy hoztuk össze a tabletták ellenére is? Jó tudom, hogy hoztuk össze, mert a hülye is tudja, hogy kell gyereket csinálni. Délután időpontot kérek, lehetőleg még a héten az orvosomtól. Legkésőbb pénteken tud fogadni. El egy kicsit elvitt vásárolni, hogy ne gondolkodjak egész nap. Nagyjából sikerült elfelejtenem a „gondom”. Hogy a fenébe nyögjem be Harry-nek? Pár napja már ezen töröm a fejem. Ő is észrevette, hogy eléggé furcsa vagyok. Eleanor és anya is elkísért az orvoshoz. Az ultrahang alatt szétszorítottam Eleanor kezét. Anya a hajamat simogatta, hogy nyugodjak meg. Az orvos vizsgálat közben hümmögött és sejtelmesen nézett rám. Halálra idegesített a hümmögésével.
-         Nos a teszt nagyon is helyes volt. Három hetes a magzat. Gratulálok – mosolyog rám.
-         Köszönjük – szólal meg anya helyettem.
-         Jól van Mrs. Malik? – kérdezi.
-         Sokkot kapott! – szólal fel Eleanor is.
-         Azt hiszem – nyögöm be.
A rendelőből hazafele tartva felsikoltottam a kocsiban. Anya azonnal a fékre taposott és hatalmas szemekkel nézett rám. Úgy vigyorogtam rá, mint egy őrült. Eleanor-ral egyszerre fújták ki a levegőt. Gyerekem lesz a legdögösebb pasitól a földön. Hazáig vigyorogtam pont, mint az eljegyzésem utáni reggelen. Előbb hazavittük Eleanort majd anya hazafuvarozta magát. Én gyorsan elmentem vásárolni egy babacipőt hátha leesik Harry-nek. Rózsaszínt vettem, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy kislány lesz. Amint megvettem hazamentem Harry-hez és a kicsihez. Egész furcsa, hogy Ronánál nem így reagáltam. Az orvos szerint túl sokat stresszeltem és a szerveztem elnyomta a jeleit meg hátrafelé van a méhem és a második baba sem fog meglátszani. Vigyáznom kell magamra, hogy ne fázzak meg vagy üssem be a csípőm körüli részt, hiszen a kicsi ott fog elhelyezkedni. Izgatottan léptem be a lakásba. Harry a konyhában ül a srácokkal. Kettesben akarok lenni vele, amikor elmondom neki. Odamegyek hozzá és egy hosszú csókot adok neki. Aztán magukra hagyom őket és felveszem a kicsit. Mikor mondjam el neki?
-         Kicsim lelépünk a srácokkal a stúdióba – szól be a hálóba.
-         Oké. Mikor jössz? – kérdezem mosolyogva.
-         Amint tudok. Szia – csukja be az ajtót.
Harry tíz körül jön haza. Bevágja maga után az ajtót, ami hatalmasat csattan. Levágja az akasztóra a kabátját és levágja magát a konyhában. Jobb lesz, ha nem szólok hozzá, amikor dühös. Remélem nem Zayn húzta fel. Kimegyek hozzá és megállok előtte.
-         Minden rendben? – simítom meg az arcát.
-         Hagyj! – löki el a kezem.
-         Harry! – szólok rá.
-         Hagyj, mielőtt olyat vágok hozzád, amit magam is megbánok! – áll fel.
Bemegy a hálóba és hallom, ahogy megengedi a zuhanyt. Leülök a kanapéra és felhúzom a lábaim. Miért viselkedik ennyire idegesen? Miért veszekedünk ennyit mostanában? Zayn miatt? Azért, mert visszajött és kilép a bandából? Vagy kezdek egy hisztis libává válni? El fogom rontani ezt is? Harry leül mellém és engem figyel a szeme sarkából.
-         Bocsi az előbbiért – nyúl a kezemért.
-         Elmondod mi volt? – kérdezem a tévét bámulva.
-         Louis nekiesett Zayn-nek, aztán nekem. Hatalmasat veszekedtünk és eljöttem – sóhajt fel.
-         Még mindig ki akar lépni igaz? – nézek rá.
-         Ki! De hagyjuk ezt – rázza meg a fejét.
Az összekulcsolt ujjainkat bámulom egy ideig majd visszaviszem a tekintetem a képernyőre. Nemsokára megjelennek a fotóim is az újságban. Remélem Harry nem lesz kiakadva és tetszeni fog neki. Lassan bemászunk az ágyba. A testére húz és betakar minket. Egy puszit nyomok a mellkasára és lehunyom a szemem. Hat körül ébredek fel. Kimászok az üres ágyból és kimegyek az erkélyre. Harry kint ül és lehunyt szemekkel. Beleülök az ölébe és egy puszit nyomok a szájára. Kinyitja a szemeit és rám mosolyog. Egy hosszú és mély csókra húz le magához. Beletúr a hajamba és masszírozni kezdi a fejbőröm. Átkarolja a derekam és elválik az ajkaimtól.
-         Felébresztettelek? – kérdezi a szemembe nézve.

-         Felébredtem. Miért nem vagy az ágyban? – ásítok.
-         Gondolkodnom kellett – dől hátra.
-         Menjünk be jó? – állok fel.
-         Oké – húzom fel.
Amint elhúzódik az ajtó, behúzom a sötétítő függönyt és letámadom az ajkait. Viszonozza a csókom és megadja magát nekem. Elmászunk valahogy az ágyig és ledönt rá. Amíg egymáséi vagyunk próbálom elfeledtetni vele a gondolatait. Miután lezuhanyzom begöndörítem a hajam és felveszem Harry egyik ingjét. Kaptam egy sms-t, hogy elkészültek a fotóim. Harryt is elhívtam magammal. Éppen rántottát csinálok neki, én csak egy egyszerű pirítóst eszek. Megetetem a kicsit is és gyorsan felöltöztetem. Leteszem a játékaihoz, amíg mi reggelizünk. Miután elmosogattam a tányérokat gyorsan felöltözök. Felveszek egy sötétkék farmert, egy hosszú fekete pólót, fekete csizmát, szövet kabátot, sálat és indulunk is.
-         Gyönyörű Mrs. Styles – csókol meg az ajtóban.
-         Maga is igazán dögös Mr. Styles – nevetek bele a csókjába.
A kocsiban ülve már eléggé izgatott vagyok. Tetszeni fognak neki a képek? Egész úton kérdezősködött, hogy hová megyünk. Csak azért sem mondtam el neki. Amint kiszálltam a kocsiból az épület előtt hatalmas vigyor húzódott az arcomra. Kézen fogtam őt és behúztam az épületbe. Megkerestem Eleanort és megöleltem. Harry kezdte sejteni miről is van szó. Amint kézhez kaptam a képeket először neki adtam oda.
-         Te nézd meg először – adom oda neki a borítékot.
Kinyitja és kihúzza őket. Lélegzet vissza fojtva várom a reakcióját. Kidülledt szemekkel nézi a fotóim. Nyelek egyet majd mellé lépek. Folyamatosan lapozgatja a fotóim.
-         Tetszenek? – nézek rá.
-         Mikor csináltattad ezeket? – kérdezi.
-         Pár napja. Eleanor beszélt rá és állati jók lettek – vigyorgok rá.
-         Ühüm – kezdi el a hümmögését.
-         Styles tudom, hogy tetszik! Ne húzd már szegény idegeit! – szólal meg El is.
Harry visszaadja nekem a képeket és elindulunk hazafelé. Egész úton nem szól semmit sem. Kezdek pánikba esni. Most meg mi van? Nem tudok kiigazodni az érzésein és lassan a sajátjaimon sem. A baba megőrjíti a hormonjaim és érzéseim is.
-         Figyelj, ha nem… Ha nem tetszik én… Kitöröltetem az összeset és a kukába dobom összevágva – kezdek bele, de leint.
-         Dögös vagy a képeken. Ne haragudj, de most nincs kedvem ehhez. Túl fáradt vagyok – mondja komoran.
Tényleg nem értem mi a fene van vele. A banda miatt ilyen? Reggel még egész boldognak tűnt. Úgy érzem, hogy mindjárt elsírom magam. Amint hazaérünk Harry le is lép. Döbbenten nézek utána. Eleanor öt körül hív fel.
-         Szia, ma este bulizni megyünk a srácokkal eljössz? – kérdezi izgatottan.
-         Nem tudom. Harry eléggé furán viselkedik – sóhajtok fel.
-         Elmondtad már neki? – érdeklődik.
-         Még nem! A megfelelő pillanatban akarom – mondom halkan.
-         El kell mondanod neki minél előbb! – erősködik.
-         Nyugi El! Mikor lesz a buli? – terelem a szót.
-         Tíz körül a Hub pubban. Most mennem kell. Megjött Louis. Csinos legyél. Szia – köszön el.
Visszaköszönök és lerakom. Harry még mindig nem került elő. Így egyedül mentem el. A bordó koktélruhám eléggé vékonynak bizonyul a téli időjáráshoz képest. Áthívtam anyát, hogy vigyázzon a kicsire. A bejárat előtt találkozunk a srácokkal. El megölelt és behúzott a pubba. A srácok azonnal elvegyültek. Eleanor rám való tekintettel rendelt valami alkohol menteset. Megforgattam a szemem és megittam. Attól, mert terhes vagyok még ihatok. Nem olyan töményet, de nem árt meg egy két pohár. Nagyban furakodtam át a tömegen, amikor megláttam Harryt egy szőke cicababa társaságában. Megfogtam El csuklóját és magam mellé húztam.
-         Mond, hogy rosszul látok – mutatok rájuk.

-         Jaj, ne már! Taylor megint itt van! – morogja El.
-         Várj, ki az a Taylor? – szorítom meg a kezét.
-         Taylor Swift. Harry és ő régebben jártak pár napig. Miután szakítottak Harry azóta nem beszélt vele. Nem értem mit keres itt. Maradj itt, odamegyek hozzájuk – indul el.
Teszek egy nagy kört és a hátuk mögé kerülök. Egyikük sem vesz észre viszont a beszélgetést végig hallom. Harry totál részeg és Taylor is. El mérgesen arrébb húzza Harryt. Mi ütött Harry-be ebben a két napban?
-         Mit keresel itt? Minek van ez itt? – bök El, Taylorra.
-         Én hívtam ide – von vállat.
-         Normális vagy? Mi van Cemy-vel? – morog rá.
-         Hagyjuk ezt most jó? – túr bele a hajába.
-         Miért? Ha meg mered csalni őt Harryt! – emeli fel az ujját fenyegetően.
-         Nem én titkolózom mások előtt Eleanor! Összeszűrte a levet Zayn-nel. Pár napja elég furcsa! – mondja.
Nem hiszek a fülemnek. Azt hiszi, hogy Zayn meg én? Gyorsan elhúzok a közelükből. Elkérem a kabátom és kifelé veszem az irányt. Úgy érzem, hogy egy szempár a hátamba fúródik. A szememmel megkeresem Eleanort, de csak Harryt szemeit látom, ahogy engem figyel. Elfordítom a fejem és kimegyek. Begombolom a kabátom és épp, hogy kiérek egy kar fonódik a csuklómra.
-        Láttál minket? – kérdezi Harry.
-       Én vagyok a furcsa Harry? – kérdezem dühösen.
-       Azt kérdeztem láttál minket? – fordít magához.
-       Mindent láttam és hallottam is! Remélem jól érezted magad a volt barátnőddel, amíg én otthon betegre aggódtam magam – mordulok rá.
-       Csak beszélgettünk! Semmi sem történt – rázza meg a fejét.
-       Aha. Te hívtad ide. Azt mondhatsz, amit akarsz – vonok vállat.
-      Tudod miért vagy furcsa? Totál olyan vagy, mint aki megint összekerült Zayn-nel! Titkolózol és bezárkózol a fürdőbe, mintha valami bajod lenne. Megértem a kezed erre te… Remélem élvezitek, hogy a hátam mögött megint együtt vagytok - hord össze mindent.
Kitépem magam a szorításából és könnyek gyűlnek a szemembe. Hogy hiheti azt, hogy együtt vagyok Zayn-nel? Igent mondtam a lánykérésére. Minden időm vele töltöm, szeretem őt és erre meg... Alkoholtól csillogó szemekkel bámul rám. Lekeverek neki egy csattanós pofont, hogy észhez térjen.
-         Azért vagyok furcsa, mert rohadtul terhes vagyok tőled! – kiabálok rá.  
-         Mi? – döbben le.
-         Elakartam mondani, amikor hazaértem! Olyan elutasító voltál mindenben. Én próbáltam mindig a megfelelő alkalmat keresni rá, de te állandóan leléptél. Mikor mondtam volna el? – kiabálok tovább.
-         Én… Sajnálom – nyögi ki.
-         Sajnálhatod is! Azt hiszed, hogy igent mondtam volna, ha együtt lennék Zayn-nel? Még egyszer nem követném el azt a hibát Harry! – vágom hozzá.
-         Hiba? Hiba lettem volna neked? – jön Harry háta mögül Zayn hangja.
Harry mellé sétál és hanyagul megáll. A szemeiben hidegséget látok. Ilyen azóta a nap óta. Szeretem Harryt és valamilyen szinten őt is, de ezt nem akartam. Sok hibát követtem el, de Zayn nem volt hiba az életemben. Miért nem tudom befogni a pofám?
-       Válaszolj! – csattan fel.
-       Igen! – hazudok neki.
-      Ezt majd mond el a lányodnak is ha felnő! Hogy hibaként könyveled el őt is! Mert ugyebár belőlem van ő is és én hiba vagyok. A hibád belőlem származik – mondja gúnyosan.
Harry időközben visszament a pubba. Zayn elég közel állt hozzám és gúnyosan folytatta tovább a szidásom. Megint itt tartunk. Megint elkövetjük ugyan azt a hibát, mint régen. Egymásnak esünk a szavainkkal és mélyebbnél, mélyebb sebeket ejtünk a másik lelki fonalán.
-         Imádkozz, hogy Harry tizenkilenc évesen ne hagyjon el. Túl sok neki két gyerek egyszerre és nem hiszem, hogy megmarad melletted – használja fel azt amit én is ellene.
-         Megkérte a kezem Zayn! Fogalmad sincs miről beszélsz! – mondom zavartan.
-         Az csak egy gyűrű – ránt vállat.


-         Mond nincs jobb dolgod, mint engem baszogatni? – lépek hátrébb.
-         Már megvolt egy párszor – ragadja meg a derekam.
Hirtelen indulatból felpofozom. Felmordul és a falig hátrál velem. Erősen nekilök és megcsókol. Visszacsókolok ugyan olyan durván és szenvedélyesen, mint ő. Amikor elválik az ajkaimtól még mindig a falnak szorít és újból megcsókol csak sokkal durvábban.


-         Ezt is könyveld el egy hibának, mert ilyent többet nem kapsz – húzódik el.
Elindul vissza a pubba ő is. Zakatoló szívvel állok egy helyben. Az ujjaim az ajkaimra csúsznak. Nem hiszem el, hogy megengedtem neki és vissza is csókoltam. Újabb hibát követtem el! Hibákat halmozok fel az életemben. Rendbe tudom ezt még hozni?


 

A szexi hiba! :P :$$ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ötleteket és komikat :D ^^