Ez az életem 10. rész

Sziasztok! 

Húú, köszönöm a rengetek komit! Na jó igaz, hogy 

hat, de ez is valami :D. Imádlak titeket, de komolyan :) <3

Nos itt is van a következő :) Remélem tetszeni fog, ahogy a többi is. 

Nos van egy remek ötletem. Aki szeretne, hogy a következő részben/részekben benne

szerepeljen a szövegben valamilyen mondata az hozzászólásban nyugodtan 

írhat. Hajrá! :)) Ehhez a részhez sok gifes képet kaptok :) :P :D

Zenét tessék meghallgatni, a szöveget benne tessék elolvasni :) Illik a szöveghez

xoxo Bell Boo ^^ :) 

Esküvő! 

„Tudod mi volt az első gondolatom amikor felébredtem? Az, hogy életben járok e még vagy a pokolban, amiért ez történik velem?” Cemy.

„Tudom, hogy amikor vége lesz ennek fájni fog, de az élet már csak ilyen. Boldognak kell lenned ahhoz, hogy szenvedj. Szenvedned kell ahhoz, hogy boldog légy.” Cemy. 

„Láttam, hogy valami hiányzott a szeméből. A csillogás. A csillogás ami mindig is ott volt, ha belenéztem a gyönyörű íriszeibe. Akkor jöttem rá, hogy összetörtem őt!” Zayn.                  

Füst és benzinszag. Ez volt az utolsó emlékem. A balesetre nagyon nem is emlékszem. Egy dolog izgatott a legjobban, hogy a kicsinek semmi baja se legyen. Fogalmam sincs meddig nem voltam magamnál. Viszont arra ébredni, hogy azt sem tudod, hol vagy, mi van veled a legrosszabb. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Mintha egy bulin lettem volna. A fejem zsong és képek tűnnek fel néha-néha. Az összes a baleset előtti. Ha nem veszekedek Zaynnel és nem indulok el, semmi bajom nem történt volna. Lassan kinyitom a szemem és körbenézek. Fehér falak, egy szék, tévé?, virág kiállítás mindenhol és fertőtlenítő szag. Óvatosan fordítgatom a fejem és a szemeim. Minden gyors mozdulásra szédülök. Nem beszélve arról, hogy nem érzek semmit alulról lefelé. Miért nem? Nem bénulhatok le! Fel kell nevelnem a lányom és koncerteznem kell! Nem lehet! Nem! Kapkodni kezdem a levegőt és két ápoló nő befut hozzám. Telenyomják az infúzióm valamivel és újból elalszom. Könyörgöm, most ébredtem fel. Megint minek aludjak? Mielőtt lecsuktam volna a szemem Zayn alakja tűnt fel az ajtóban. Fogalmam sincs mikor, mert már az időérzékemet is elvesztettem ismét a tudatomnál voltam. Amint kitudtam nyitni a szemem csak úgy pattantak is ki. Körbenéztem és megállapítottam, hogy tök egyedül vagyok. A lábam továbbra sem érzem, de kezd valami a hátamban szúrni és azt hiszem ez jó jel. Ami a legjobban izgat, hogy Rona hol van! Jól van e! Megnyomtam a hívógombot és vártam. Lassan besétált hozzám egy öreg nénike. Megnézte, hogy minden rendben van e majd kiment. Két perc múlva bejött az orvosom. Megvizsgált és elmagyarázta, hogy újra kell tanulnom járni! Nagyra nyílt szemekkel és tátott szájjal hallgattam, amit papolt, de túlságosan nem érdekelt. Rona volt az első nem ez a szar.

-         Nyugodjon meg! Semmi baja! A lánya biztonságban van! Pár horzsolással megúszta a balesetet – mondja.

-         Mi az, hogy semmi baja? Magának pár horzsolás az semmi? Látni akarom! – kiabálok rá.

-         Nyugodjon meg! Nemsokára láthatja! Először is meg kell tanulnia járni és a kezelésekre is járnia kell! – mondja fapofával.

-         Értem én, de látni akarom őt a saját szememmel! – sóhajtok.

Bólint majd még tovább papol valamiről. Nem nyugszom meg, amíg a saját szememmel nem látom őt! Egész éjjel fent voltam és nézegelődtem. Reggel az első az volt, hogy behozták hozzám Ronát. Az arca és a keze volt horzsolásos. Végigpuszilgattam és megszeretgettem. Aztán elvitték pihenni és egyedül maradtam.  Aztán az első aki bejött hozzám az anya és Yaser volt. Meglepődötten néztem rájuk. Anya egyszerre volt dühös és megkönnyebbült. Vagy két órás fejmosást kaptam tőlük. Majd bejöttek hozzám a srácok is. Zaynt egész nap csak nézett engem. Nem éppen szépen váltunk el. Ha belegondolok az lett volna az utolsó és mi veszekedtünk, hogy ki féltékeny a másikra. Ahogy a napok teltek úgy tanultam újra járni és néha sírva omoltam volna össze a padlóra. Nem bírtam tovább csinálni. Mégis vettem erőt magamon és megcsináltam. Bármilyen fájdalmas is volt újból magad elé pakolgatni a lábaid. Nos amióta balesetem volt, minden nap kapok virágot. Zaklatnak a tévén keresztül és rajongói leveleket, csokikat kapok. Eleinte idegesített, most már csak mosolyogni tudok rajtuk. Mivel fél nap feküdtem így azokat olvastam és közbe nassiztam. Egy kezelés alkalmával az orvosom is bejött. Várjunk csak? Ez nem…? Mit keres itt ez az idióta?

-         Zayn? Mi a fenét keresel itt ilyen hacukában? – kérdezem nevetve.

-         Látni akartalak! – lép elém.

-         Tényleg? Öt napja be sem toltad a képed és most meg… - megcsókol.

Megfogja a derekam és magához húz. Erősen tart, nehogy összeessek. Elmélyíti a csókot és azt veszem észre, hogy a nővér ránk köhint. Zayn elhúzódik és megfordul.

-         Nos megkérhetlek, hogy… Hogy vedd le azt a kórházi köpenyt? – kérdezi tőle habogva a nővér.

-         Sajnálom! Szeretnék segíteni – böki ki.

Meglepődötten nézek rá. Segíteni járni? A nővér végül belegyezik és Zayn mögöttem jön míg a nővér előttem. Mintha egy nagyra nőtt baba lennék. Hírtelen megbotlok és majdnem előre zuhanok. Zayn elkapja hátulról a derekam és elsírom magam.

-         Nem megy! Feladom! – sírok.

-         Nem adhatod fel érted? Nem! Meg fogsz tanulni járni! Ha kell minden nap bejövök és gyakorlunk! – mondja mérgesen.

-         Minden nap? – kérdezem suttogva.

-         Lényeget ragadtál! – nevet fel.

-         Ne röhögj! – szipogok.

-         Cemy! – ejti ki a nevem.

-         Hm? – nézek rá.

Megrázza a fejét és segít felállni. Miért van olyan érzésem, hogy azt a szót akarta mondani? Biztos vagyok benne, hogy kiakarta mondani! Onnan folytatjuk ahol abbahagytuk. Zayn ahogy ígérte minden nap bejött hozzám és segített. Néha vígasztalt, amikor feladtam volna, néha megnevetetett. A nővér már nem nagyon kellett ide. Két hónapja, hogy megtanultam járni. Most már itthon vagyok a kicsivel és két árgus szem állandóan rám figyel. Anyát kikérdeztem mi volt amíg bent feküdtem. Zayn nem vette el Perriet. Eléggé maga alatt volt, amikor kórházban voltam. Anya mesélte, hogy be sem mert jönni hozzám. Most is itt van és eléggé fáradt látom rajta. Miután ránézek a kicsire csinálok két bögre forró csokit és leülök mellé. A kezébe nyomom és nézem őt.  

-         Fáradtnak tűnsz – állapítom meg.

-         Ennyire látszana? – néz rám.

-         Ühüm – bólintok.

-         Sokat dolgozunk – mondja röviden.

-         Zayn. Kérdeznem kell valamit – mondom az ajkamba harapva.

Félig felém fordul és vár. Meg kell kérdeznem, hogy miért nem vette el Perriet. Legelső sorban, hogy szeret e! Na meg aztán azt sem tudom mi most, hogy állunk. Nekem elméletileg ott van Harry, akivel a balesetem óta nem beszéltem. A kórházba is bejött, de nem beszéltünk.

-         Cemy, kérdezz! – rángat vissza a gondolataimból.

-         Szeretsz még? – nézek a szemeibe.

Fogja a bögréjét és leteszi majd az enyémet is. Szétnyitja az éppen felhúzott lábaim és befurakszik közéjük. Közel húz magához és megcsókol. Felsóhajt és mohóbban kezdi el tépni a szám. A dereka köré fonom a lábaim és felemelkedik velem. A combomnál fogva tart meg. A szobámba sétálunk és lefektet az ágyra. Rátapad a nyakamra, amíg én beletúrok a hajába és felnyögök. Az ujjaival végigsimít a lábaim között a ruhán mire megrándulok. Lassan elkezdi kigombolni a nadrágom és le is húzza valamennyire. Aztán kibújtat a pólómból majd ő is kibújik belőle. A nyakamra tapad és szívni kezdi. Beletúrok a hajába és meghúzom a tincseit. A másik kezem végigsimítom a hátán egyenesen a fenekéig. Amikor a fülem mögé ér és szívni kezdi a bőröm belemarkolok a fenekébe. Elszakad a nyakam minden pontjától és megy lefelé. Lassan lehúzza rólam a melltartóm és a melleim kezdi el szívni és nyalogatni. Hátra hajtott fejjel nyögök fel. A kezei lefelé vándorolnak. Benyúl a melegítő alsómba majd a keze, lassan a csiklómra csúszik és izgatni kezd. Az ujjai olyan gyorsan mozognak, hogy hangosan elélvezek. Még lejjebb csúszik és lehúzza rólam a nadrágot, a bugyimmal együtt. A nadrágja egyenesen a csípőjének feszül. Felülök és az övéhez viszem a kezem.

-         Ne, nem kell neked – nyög fel.

-         Zayn! Én akarlak levetkőztetni – harapom be a szám szélét.

Megrázza a fejét és vigyorogni kezd. Egy gyors csókot nyom a számra és hagyja, hogy tegyem a dolgom. Kicsatolom az övét, de a keze állandóan körülöttem legyeskedik. Elhessegetem és egy kis játékba kezdek.

-         Nem érhetsz hozzám Zayn! – nézek fel rá.

-         Megint ezt csinálod? – kérdezi felsóhajtva.

-         Nem beszélhetsz! – emelkedek fel hozzá.

Végig a szemébe nézve bontom ki a nadrágját és húzom le róla. Egy kis ideig tartja magát majd hozzám ér. Megragadja a derekam és magához ránt. Egy őrült csókot kapok, mire belemosolygok a szájába. Lerúgja magáról a nadrágját és hátradönt az ágyon. Lassan belém csusszan és mozogni kezd. Összekulcsolja az ujjainkat és a fejem fölé szorítja őket. Ütemesen kezd el gyorsítani az orgazmus felé hajtva minket. Egymás tekintetébe fonódva, csillogó szemekkel veszünk el a pillanatban. Apró mégis hosszú csókokkal folytjuk el a hangos nyögéseinket. Zayn hatalmasat lök rajtam majd elélvez a nyakamba morogva. Utána követem én is és végigkarmolom a hátát. Összefonódva fekszünk az ágyban és végig lüktetek. Zayn kéjesen felnyög és kihúzódik belőlem. Megszűnik a lüktetésem és én is felnyögök. Zayn mellém zuhan és azonnal a mellkasára húz. Betakar minket és igyekszik szabályozni a légzését velem együtt. Kitudja meddig nem szólunk egymáshoz. Majdnem elalszom, amikor csengetnek. Tipikus hangulatromboló pillanat! Felmorgok és kikelek az ágyból. Magam köré tekerem az egyik lepedőt. Zayn is kikel és követ az ajtóig. Kinyitom és levakkantom az illetőt a szép pillanataim megzavarásáért.

-         Mi van? – nyitom ki az ajtót.

-         Szia! – köszön rám Harry.

-         Izé… Szia Harry – dadogok.

Zayn is feltűnik mögöttem és átkarolja a derekam hátulról. Mi ez a macska, egér harc náluk? Zayn így jött be hozzám, hogy Harryvel voltam. Tudatosan nem voltunk együtt. Most meg Harry van ugyanebben a helyzetben. Mi a fene folyik körülöttem?

-         Cső haver – köszön bunkón Zayn.

-         Hello – mormog.

-         Na jó! Mi a fasz van veletek? Nem lehettek örökké haragban! – csattanok fel.

-         Végül is ugyanazt dugjuk mind a ketten nem Zayn? Ki is békülhetnénk. Így egyikünk sem lenne féltékeny az aktuális szexpartnerre! – gúnyolódik Harry.

-         Vedd vissza a szád Harry! – szorítja meg a csípőm Zayn.

-         Miért? Megint megütsz? Törődj már bele ember, hogy én kellek neki! Én törődöm vele! – morogja.

-         Honnan veszed, hogy nekem te kellesz? – szólalok fel.

-         Jaj bocsánat. Elfelejtettem, hogy egy kurvával beszélek! Neked csak bábok vagyunk! Egyszer kidobod őt, keféltek egyet aztán minden rendben. Utána meg jössz hozzám, amikor nincs ő! – bunkózik.

-         Elég volt Styles! Senki sem kérte, hogy feküdj le velem! Nevezz annak aminek akarsz! Szeretem Zaynt értsd meg! Akárkivel leszek együtt nem fogok mást szeretni! Vésd a fejedbe és hagyd meg magadnak a féltékenykedésed! Na csá! – csapom rá az ajtót.

Zayn felnevet mögöttem és megfordít. Vigyorogva egy csókot nyom a számra és behúz a fürdőbe. Leszedi rólam a lepedőt és betuszkol a zuhany alá. Most túlságosan boldog vagyok, hogy érdekeljen bárki véleménye is. A baleset óta Zayn minden napját velem és a kicsivel tölti. Most ennél több nem kell. Tudom, hogy amikor vége lesz ennek fájni fog, de az élet már csak ilyen. Boldognak kell lenned ahhoz, hogy szenvedj. Szenvedned kell ahhoz, hogy boldog légy. Zuhany után leülünk tévézni. Csak  a szokásos esti sorozat nézés. Rona az ölemben én meg Zayn ölében. A kicsi Zayn mellkasának dől és érdeklődve bámulja a tévét. Átkarolom a nyakát és ráhajtom a fejem a vállára. Egy puszit kapok és simogatni kezdem a picit. Másnap korán reggel arra ébredek, hogy Zayn magára cibálja a nadrágját és káromkodik. Felülök a pólójában, amit még tegnap éjjel vettem fel, majd nézem őt. 

-         Elmész? – kérdezem halkan.

-         Gőzerővel dolgozunk a srácokkal az új dalokon – mondja közömbösen.

-         Értem – sóhajtok.

-         Levennéd a pólóm? Paul meg fog ölni, ha nem érek be időben – áll elém.

Felmorgok a viselkedésén és leveszem a pólóm majd hozzávágom. Felveszi és elindul a nappali felé. Felkapok egy laza pólót és kisétálok utána. Nekidőlök az ajtófélfának és nézem, ahogy kapkod. Az utóbbi napokban állandóan ezt csinálja. Kora reggel állandóan eltűnik. Gondolom Perrie is lefoglalja az idejét, hiszen még mindig a menyasszonya, akit el is vesz nemsokára. Mielőtt elmenne egy gyors csókot nyom a számra, de elfordítom a fejem. Így az arcomra ad egy puszit és lelép. Bezárom utána az ajtót és visszafekszem aludni. Pár nappal később, mintha mi se történt volna, Zayn azóta nem volt nálam. Én nem hívtam, ő nem keresett. Harry azóta bocsánatot kért és elhívott Zayn esküvőjére. Herótom van az esküvőktől. Az utóbbit sem bírtam ki. Most éppen a házunkban készülődök. Zayn nem egészen két óra múlva elveszi Perriet. Egy krém színű, fodros ruhában leszek. A hajam oldalra lesz tűzve és totál göndör lesz. A kicsi egy fehér ruhácskában lesz. Már fél órája kész vagyok és az ajtaja előtt állok mezítláb. Nekidőlök az ajtónak és ráteszem a kezem, mintha ő is ott lenne. Felsóhajtok és nagy nehezen bekopogok.

-         Gyere! – szól ki.

-         Még mindig nem vagy kész? – csukom be az ajtót.

Megfordul és engem bámul. Nem bír a nyakkendőjével. Elé sétálok és kiveszem a kezéből. Nekidől az asztalának és hagyja, hogy megkössem a nyakkendőjét. Nem nézek a szemébe. Úgy még fájdalmasabb lenne. Igyekszem nem kimutatni mit érzek. Főleg a közelében.

-         Így jó lesz – lépek hátrébb.

-         Cemy – ejti ki a nevem puhán.

-         Igen? – nézek rá.

-         Gyönyörű vagy – mér végig.

-         El sem hiszem, hogy megnősülsz – mosolygok rá és elindulok kifelé.

Mielőtt kilépnék az ajtón meg fordít és megcsókol. Visszacsókolok és ellököm magamtól. Bevágom magam után az ajtót és átvágok a saját szobámba. Nekidőlök az ajtónak és lecsúszok. Nem sírok csak nézek magam elé. Anya a nevemet kiabálja és lemegyek. A kicsivel a kezében mászkál össze vissza. Mielőtt leérnék megtorpanok. Mégis mit keresek én itt? Nézem, ahogy életem szerelme elveszi azt a nőt és engem megint összetör. Erősen megszorítom a korlátot és nagy erőt veszek magamon, hogy anya elé sétáljak. A kicsi láthatóan élvezi a rohangászást.

-         Segíts a vendégeknek, kérlek – int a tömeg felé.

-         Nem lehetne, hogy más segítsen? Anya eléggé fáradt vagyok – mondom nyűgösen.

-         Jó, mindegy. Ülj le a kicsivel. Yaser már ott van – int a srácok felé.

-         Azt hiszem én hátul maradok – ülök le leghátulra.

Leültem egy rokonom mellé, akit mellesleg tuti nem ismerek és  csak bámultam magam elé. A pici egész végig engem nézett. A szemeiben könnyek gyűltek és elkezdett sírni. Elkezdtem ringatni mire nagyjából lenyugodott. Lassan megszólaltak a harangok és egyre jobban elkezdtem remegni. Féltem ettől az egésztől. Még eletemben nem féltem semmitől ennyire, mint ettől a pillanattól. Egy szorító kezet éreztem meg a combomon. Harry mellém ült és nem szólalt meg. Összekulcsoltam az ujjainkat és megszorítottam. Perrie lassan besétált a fehér ruhájában és mindenki felállt kivéve engem. Azt hiszem helyben elájulnék. Lassan odaért Zaynhez aki átvette az apjától.

-         Harry nem bírom – suttogom a vállának dőlve.

-         Nyugodj meg! Itt vagyok veled – suttogja a fülembe.

Az esküvő lassan véget ér és Zayn mostantól nem az enyém. A templom előtt mindenki sorban gratulál nekik. Én csak hátrahúzódok és próbálom kibírni. Közel állok a síráshoz. Azt hiszem nagyon közel. Harry egész végig velem marad. A templom előtt átkarol, hogy más ne lássa a remegésem. Hírtelen megpattanik bennem valami és csak ürességet érzek. Elpattant bennem az a szál ami hozzá köt. Tisztán éreztem, hogy elhagy és többé már nem köt hozzá semmi. Semmilyen szál amivel még a végsőkig reménykedhetek, hogy egyszer az enyém  lesz. Hogy egyszer együtt fogjuk felnevelni a lányunkat. Üveges szemmel tekintek előre. A kocsiban semmit sem szólok csak bámulok magam elé. Az étterembe érve lassan megyek anyáékkal. Harry mellém csapódik és átkarolja a derekam.

-         Minden oké? – kérdezi halkan.

-         Minden – bólintok.

Leülök közvetlen Yaser mellé. Egész végig csendben eszem, amikor kérdeznek válaszolok. Nem bírok feléjük nézni. Nem bírok Zaynre nézni. Félek, hogy kiborulok vagy csak sírok. Így inkább a kicsivel foglalkozom. Harry aggódó pillantásokat vet felém. Intek neki, hogy minden rendben. Minden? Hogy a fenébe lehetne rendben bennem bármi is? Semmit sem érzek! Kongok az ürességtől. Ha valaki hozzám koppintana egy kanalat visszhangoznék. A vacsora után Perrie és Zayn táncolnak majd a többiek is beállnak. Fogom a pezsgős poharam és kimegyek a levegőre. Mély levegőket veszek, hogy elkerüljem a sírást. Legalább addig, amíg haza nem érek. Végül mégsem válik valóra amit szeretnék. Nem hiszek a kívánságokban. Csak rosszat hoznak.

-         Héj, jössz táncolni? – jön ki hozzám Harry.

-         Nincs kedvem Harry – fordulok felé.

-         Kérlek! Érezd jól magad! Legalább egy kicsit! – ölel meg.

-         Érezzem jól magam? Tudod mit érzek? Semmit! Semmit sem érzek! – suttogom magam elé.

Szorosabban magához ölel és egy pár percre még magamra hagy miután megkérem. A korlátnak dőlök és nézem a csillagokat. Húzódik az ajtó és Perrie mellém lép. Már csak ez hiányzott.

-         Köszönöm, hogy átengedted nekem őt. Nagyon szeretem őt Cemy. Kérlek, legyünk barátnők! – fordul felém.

Nem mondok semmit. Legyünk barátnők? Ki tudna barátnője lenni annak a személynek, aki elvette tőle élete szerelmét? Hát senki! Felsóhajt majd befelé veszi az irányt.

-         Megpróbálhatjuk – mondom hangosan.

Csak az ajtó húzódást hallom. Életemben nem hazudtam még ekkorát. Nem akarom megpróbálni. Mi az, hogy átengedtem neki? Zayn őt választotta helyettem. Még köszönjem meg neki? Valamikor hajnali három körül kecmeregtem be az erkélyről. Egyszerűen nem volt kedvem senkihez. A jó nép fele már totál részeg. Zayn és Perrie lassúztak a parketten a többi pár mellett. Zayn, amint észrevett aggodalmasan végig nézett rajtam. Rámosolyogtam olyan „jól vagyok” mosollyal és leültem a helyemre. A félig szundikáló kicsim felvettem és távozni készültem. Elköszöntem anyuéktól és elindultam. Harry még az ajtóban kapott el. Felajánlotta, hogy elvisz és szó nélkül mentem vele. Beszálltunk a Range Roverébe és elindultunk hozzá

m. Lefektettük a kicsit aludni és lassan elindult vissza. A srácokat még haza akarta vinni. Az ajtóban, amikor elköszönt egyszerűen megölelt. Belekapaszkodtam az ingjébe és keserves sírásba kezdtem. Harry csak szorosan ölelt magához és simogatta a hátam. Becsukta az ajtóm és éreztem, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot alattam. Bárcsak örökre felmondták volna. Minden felmondta volna. Minden szervem, hogy ezt a napot ne kelljen túlélnem. Harry lecsúszott velem együtt a padlóra. Órákkal később már csak a szipogásom lehetett hallani. Harry összekapart a padlóról és bedugott a zuhany alá. Átöltöztetett és megvárta amíg elaludtam. Reggel ugyanúgy keltem, ahogy tegnap éreztem magam. Üresen. A lányom tudott mosolyt csalni az arcomra a hatalmas mosolyával. Zayn mostanra már kitudja hol van. Kol kora délután felhívott, hogy menjek be a stúdióba bandázni, énekelni. Lassan elkészültem és bementem a picivel együtt. Bementem és elénekeltem pár számot. Stúdiózás után beültünk egyet sütizni. Legutóbb, amikor így ültünk itt hagytam mindenkit. Most csak nevetgéltem a vicceken és a szivatásokon. Aztán komolyra terelődött a szó.

-         Cemy, hogy érzed magad? – kérdezi Adam.

-         Jól, vagyok – sóhajtok fel.

-         Minek kérdezed meg te bunkó! Totál ki van nem látod? – dörren rá Luke.

-         Semmi baj, tényleg jól vagyok. Mehetünk srácok? – nézek körbe.

Egyszerre álltunk fel és fizetünk. Kimegyünk még a parkba sétálni és leteszem a kicsit sétálgatni. A srácok végig fogják a kezét. Luke és én hátramaradunk. Luke átkarolja a nyakamat és maga mellé húz.

-         Még mindig sírsz. Előttünk nem kell tagadnod. Olyan vagy mintha a húgunk lennél – puszilja meg a fejem.

-         Minden éjjel – motyogom a földet bámulva.

-         Még mindig szereted őt igazam van? – kérdezi.

-         Teljes szívemből – bólintok.

Luke megcsóválja a fejét és a többiek után igyekszünk. Mindig is  tudtam, hogy Luke mindenen átlát és sokkal okosabb a másik két ökörnél. Amikor odaérünk hozzájuk a lányommal együtt csúszdáznak mind a ketten. A többi felnőtt fura fejjel nézi őket. Lassan visszakapom a kiscsibém és leülünk. Este a tévé előtt ülve gondolkozok. Találkozunk ezek után valaha? Amilyen a szarságokat sóz rám a sor vagy én saját magamra biztos lehetek benne!