Ez az életem 3. rész

Sziasztok! 

Annyira jól esik látni a pipákat :D. Ezek szerinte bejön a sztori :D Örömmel látom :) 

Nos megérkezett a harmadik rész is. :) Remélem tetszeni fog. :) Szurkoljatok, hogy ne bukjak meg, mert akkor fogalmam sincs mikor hozok részt... :// 

Lehet egész nyáron nem leszek akkor :O :/ 

Na mindegy, most olvassatok :D

Hibákért sorry..

Csak úgy mellékesen nem útálom Perriet, csak ilyen a karaktere a töriben.  

xoxo Bell Boo

 Emeli Sande - My kind of love ezt hallgattam miközben írtam újra és újra :)

Szeretsz? 

„Fogalmam sincs miért ennyire ellenszenves. Mintha senkit sem akarna beengedni a szívébe.” Zayn.

„Lassan beleőrülök, hogy sohasem fogok közel férkőzni hozzá. Folyamatosan ellök magától majd visszahúz. Mintha egy kellék lennék amit felhasználhat, hogy jobban érezze magát.” Zayn

Egész este azt kellett hallgatnom, hogy a rózsaszín hajú liba áradozik a turnéjáról. Én sohasem szoktam áradozni róla. Megtörténik, szép lesz, jó lesz kész. Komolyan miért kell ezen fennakadni? Nagyon frusztráltnak éreztem magam köztük. Komolyan nem volt képbe illő ez a pillanat. Az nő akit szeret és az a nő akit két napja megdugott. Milyen szép párosítás nem?  Amikor elment felsóhajtottam. Kikísérte és még öt percig smároltak az ajtóban. Zayn vissza leült mellém és bekapcsolta a tévét. 

-         Hogy tudsz egy ilyen… Ilyennel lenni? – kérdezem kiakadva.

-         Úgy, hogy szeretem – vágja oda foghegyről.

-         Hát elég őrült lehetsz! – mondom lenézően.

-         Miért aki téged azokra késztetett szeretett egyáltalán? – célozgat a karomra.

-         Mondtam már nem? Azokhoz nincs közöd és maradjon is így! – mondom elutasítóan.

-         Felőlem! Azt csinálsz amit akarsz! Nem vagyunk házasok, sőt még rokonok se, hogy beszéljünk róla – von vállat.

-         Akkor minek jössz állandóan ezzel? Tégy egy szívességet és hagyj békén a hülye kérdéseiddel! Nincs szükségem rájuk! – csattanok fel.

-         Mintha eddig bármire is lett volna! – motyogja.

Nem akartam veszekedni, de kihozta belőlem. Feláll és kimegy cigizni. Ahj, olyan idióta vagyok! Őrlődök az érzéseim közt. Olyan mintha James még mindig élne. Látom, hogy igyekszel Zayn. Csak én már ilyen vagyok. A szívem hatalmas vasrácsokat, falakat húzott magára amit időbe telik lebontani és kinyitni. Egész héten nem szóltunk egymáshoz. Elmentünk egymás mellett egy szó nélkül. Mintha nem is léteznénk. Fogalmam sincs miért vagyok ennyire elutasító vele amikor beleőrülök, hogy nem az enyém. Talán ezért van? Ha szabad lenne akkor is ilyen lennék? Visszatérve a képeimre, nagyja része bekerült az újságokba. Reggel kiválasztottam amelyik címlapra került és mentünk rádiós interjúra. Pont azon a napon hozták fel James nevét és emlékét amikor jó kedvem volt. Persze, basszuk el az ember kedvét. Egész normális voltam addig a pillanatig. Luke és Kol hiába próbáltak témát váltani az a pojáca nem vette a lapot. Így egész végig ezt kellett hallgatnom. Elképzelni sem tudták, hogy mennyire fájt. Sajgott az egész mellkasom és még rátett egy lapáttal, hogy Zayn és én keresztül nézünk egymáson. Amanda hol vagy ilyenkor? Amikor kellenél sohasem vagy itt. Amanda a legjobb barátnőm már óvoda óta. Ő Los Angelesben lakik. Van egy két éves lánya. Barna haja van amit az apjától örökölt. Olyan szemei vannak, mint Amandának. Imádom a kiscsajt. Fel kéne hívnom, de félő, hogy elbőgném magam helyben. Végül mégis felhívtam. Nem vette fel. Esténként Zayn és én amíg kajáltunk egymást bámultuk. Csak akkor szakadt meg a szemkontaktus amikor ő vagy én álltam fel előbb. Nagyban mosogattam amikor hátulról hozzám simult. Kiesett a tányér a kezemből, bele a mosogatóba. 

-         Nem bírom már… Mond miért csináljuk ezt? – kérdezi magához szorítva.

-         Mit? – kérdezem halkan.

-         Meddig nézünk még át egymáson? Meddig csináljuk ezt még? – suttogja.

-         Zayn… - mondom ki a nevét.

Többet nem tudok mondani. Azt hiszem szavak nélkül is megértjük egymást. Hátrahajtom a fejem a vállára. Egy fejjel magasabb nálam. Tényleg nem tudom meddig csináljuk ezt. Mintha valami nem akarná, hogy együtt legyünk. Vagy én akadályozom meg? Fogalmam sincs. Felsóhajt és elenged. Miután befejeztem azt amit elkezdtem Amanda hívott fel.

-         Szia!  Nocsak eszedbe jutottam? – gúnyolódik.

-         Ne haragudj, de összecsaptak a fejem fölött a hullámok – mondom az igazat.

-         Két évig tartott, hogy felhívj? Tudod te mit éltem át? – kiabál rám.

-         Sajnálom. Történt egy pár dolog mióta beszéltünk. Hogy vagy? – érdeklődöm.

-         Tényleg érdekel? – bunkózik.

-         Igen – suttogom.

-         Jól vagyunk, de most mennem kell dolgozni. Majd hívlak. Szia – teszi le.

Nem is vártam mást. Két éve nem beszéltünk. Egyszerűen szükségem van rá. Úgy érzem, hogy egyedül vagyok. Kimegyek Zaynhez. Legalábbis remélem, hogy még ott van. Szerencsémre még ott ült. Leültem mellé és rágyújtottam én is. A szemem sarkából láttam, hogy engem néz. Közelebb bújtam hozzá. Megfeszült a teste és várta mit fogok csinálni. Miután elszívtam a cigim a vállára hajtottam a fejem és néztem a sötét kertet. Lassan felkeltünk és bementünk. Első dolgom lesz lefürdeni. Zayn onnantól fogva, hogy bejöttünk összekulcsolta az ujjainkat. Elakart engedni, de magammal hívtam egy fürdésre. Szükségem van rá, ahogy neki is rám. 

-         Fürödj velem! Kérlek! – nézek fel rá.

-         Nem lehet! Vagyis nem akarom. Megint kihasználnánk egymás gyengeségét és eldobnánk egymást. Ezt te sem akarod! – sóhajt fel.

-         Ebben a pillanatban is eldobtál. Zayn szükségünk van egymásra. Mond, hogy nem így van! – mondom makacsul.

-         Így van, de… Megnehezíted a dolgom! Legyen! – egyezik bele.

Elmosolyodom és behúzom a fürdőbe. Leültetem a kád szélére és átnyúlva a feje fölött, megengedem a vizet. Az egyik kezét a derekamra simítja. A szemem az övébe fúrom és csak nézzük egymást. A barna szemei beszippantanak. Egy kicsit megint közel érzem magamhoz. Úgy játszunk, mint Tom és Jerry. Néha napján szükségük van egymásra, de aztán amint lehetséges eldobjuk a másikat és újból ellenségesek leszünk. Én vagyok Jerry aki ellenáll Zaynnek. Zayn, Tom aki próbálja becserkészni a kis egeret semmi eséllyel és ha megvan akkor is kicsúszik a karmai közül. Valójában ilyenek lennénk? A kád lassan megtelt. Zayn segített levetkőzni majd én is neki. Fehérneműben ácsorogtam előtte. Mondhatnám, hogy nem falt fel a tekintetével, de az hülyeség lenne. Felkötöttem a hajam mire hátulról magához húzott.

-         Szeretem a tetoválásaidat – suttogja a bőrömbe.

-         Én is a tiédet. Főleg azt a csípődnél – simítok végig a tetkóján.

Megremegett az érintésem alatt. Lassan elmerültünk a kádban. Zayn mellkasának dőltem és lehunytam a szemem. A nyakamon éreztem a szuszogását, miközben a szívem úgy kezdett el verni, mint egy kalitkába zárt, rémült kismadáré. Tudom, hogy nem csak én érzem ezt és ez az érzés valamennyire megnyugtatott. Zayn nem ért hozzám. A kezeit kirakta a kád szélére és csendben maradt. Én csak átöleltem magam és élveztem a közelségét.

-         Érj hozzám! – szólalok meg.

-         Nem! Már túlmentem egy határon így is. Ha hozzád nyúlnék… - hagyja levegőbe lógni a mondatot.

-         Nem azt kértem, hogy izgass fel, csak érj hozzám! Ölelj át! – világosítom fel.

Tényleg nem akarom, hogy úgy vegye. Egyszerűen szükségem van arra az érzésre, hogy itt van és nem csak képzelődök. A kezeit éreztem meg a derekam körül. Fogalmam sincs mennyi idő múlva, de kiszálltunk. Magamra csavartam egy törölközőt és kimentem. Zayn ment a saját szobájába, én meg az enyémbe. Felvettem egy kényelmes pólót és bevackoltam magam. Épp, hogy elaludtam amikor nyílott az ajtóm. Kómásan felemeltem a fejem és ránéztem az illetőre.

-         Aludj! Itt leszek – puszilja meg a fejem.

Bebújik mellém az ágyba és átkarol. Szorosan hozzábújok és átadom magam az öntudatlanságnak. Reggel előbb ébredtem fel, mint ahogy szoktam. Zayn az egész testével rajtam fekszik. Egy kicsit nehézkes mozognom, de megéri. Mindkét karjával átölel. Pár percig csak nézem. Lassan elkezd ő is ébredezni. Felnéz rám azokkal a barna szemekkel és halványan elmosolyodik.

-         Jó reggelt! – köszön ásítva.

-         Neked is – mondom halkan.

-         Mennyi az idő? – kérdezi feltápászkodva rólam.

-         Fogalmam sincs. Egész végig rajtam tehénkedtél – mosolygok rá.

Gonoszan rám vigyorog majd felkel. Gyorsan felöltözik és egy gyors csókot nyom a számra. Meglepődve nézek utána. Valószínű, hogy elkésik. Sőt tuti, hogy el is késett. Most hétvégére kaptunk egy kis szabadnapot. Végre azt csinálok amit akarok. Lassan kivánszorgok én is és lemegyek a konyhába. Bekapcsolom a hifit és zenét kezdek el hallgatni. Le kéne szedetnem ezt a szart a kezemről. Totál idegesítő. Még kaját se tudok rendesen csinálni. Egész nap csak egy bugyiban és pólóban mászkáltam. Délután Zayn és a srácok is hazajöttek a lányokkal együtt. Perrie amikor rám nézett a szemei gúnyosan csillogtak. Mintha azt akarná megmutatni nekem, hogy az övé Zayn. Ezt eddig is tudtuk. A srácok leültek a kanapéra és beszélgetni kezdtek. Én nem érzem magam ide valónak. Teljesen más világ vagyunk. Az, az öt srác kicsattog a boldogságtól. Én meg túlságosan bunkó és kedvromboló vagyok. Nem akarom elrontani a kedvüket. Fogtam magam és kimentem rágyújtani. Lehet, hogy mazochistának tűnök, de fogalmam sincs mit kéne velük csinálnom. Bájologni nem az én szokásom. A nagy beszélgetés közepette Liam kiállít hozzám.

-         Ki küldött utánam? – fújom ki a füstöt.

-         Magamtól jöttem. Mi van köztetek? – tér rá a lényegre.

-         Semmi! – nézek rá.

-         Semmi? Te azt semminek nevezed, hogy majd meggebed érted, hogy közel férkőzzön hozzád? – kérdezi felháborodva.

-         Nem kértem meg rá, hogy ezt tegye! De, ha ő ilyen idióta felőlem! Úgy sem ér el vele semmit! – vonok vállat.

-         Totál hülyék vagytok mind a ketten! – rázza meg a fejét.

-         Kösz a felvilágosítást! Tudok róla! – mondom bunkón.

-         Hogy lehetsz ennyire jégszívű királynő? Ne csodálkozz, ha senki sem fog szeretni! Egyáltalán tudod mi az a szeretet? – kiabál rám.

-         Ne rikácsolj! Menj a közelemből! Útállak titeket! Csak azért visellek el, mert Zayn is itt lakik. Meg sem kellett volna ismerjelek titeket! Meg sem kellett volna születnetek! Egy ilyen felkapott idióta bandát még nem láttam a földön! Csak bohóckodtok! Énekelni egyikőtök sem tud!  – morgok rá.

-         Mi is utálunk téged! Szánalmas vagy! Egy barátod sincs a bunkó viselkedésed miatt! Zaynt is el fogod veszíteni! Mindenkit el fogsz veszíteni! – megy be.

Az utolsó mondata percekig a fülemben cseng. „Zaynt is el fogod veszteni”. Az nem történhet meg! Vagy most csesztem el? Ah, utálom a változást. Lehet, hogy megbántottam őket, de ha egyszer kimondom az úgy is van! Ilyen vagyok. Lassan bementem és leültem a nappaliba. Zayn ült csak egyedül eléggé idegesen. Áhá, Liam elmondta vagy hallgatózott. Leülök a fotelbe és felteszem a lábam az asztalra.

-         Miért kell neked minden estém tönkrebaszni? Nem elég, hogy engem gyűlölsz, miért vetíted ki a srácokra is? Ennyire elviselhetetlenek lennénk? Mi a fasz bajod van? Nem dugtak meg elégszer és ezért rajtunk töltöd ki a dühöd? Egyszer lehetnél kibaszottul normális, de nem! Elegem van belőled! – üvölt rám.

-         Liam apuci árulkodott? Kíváncsi vagyok, hogy Perrie mit szólna a kis afférodhoz velem. Totál el lenne ragadtatva! Azt hiszem fel is hívom!  – vigyorgok rá.

-         Hagyd ki ebből őt! – dönti fel az asztalt.

Egy pillanatra megrémülök, de nem hagyom, hogy a félelem nyerje ezt a csatát. Nem tudok visszavonulót fújni. Egy pillanatra nézek csak a szemeibe. Olyan tekintetet sugároznak, mint James szemei amikor… Amikor megütött. Van benne valami ijesztő!

-         Miért? Ennyire szereted azt a libát? Akkor nem feküdtél volna le velem! Különben is, nincs meg a száma. Ugyan már. Ilyenekkel, mint ti nem mutatkozom – állok fel.

-         Ja, értem. Nem illünk bele a kibaszottul szép világodba mi? Akkor miért nem mész el innen és keresel olyasfajta elbaszott embereket, mint te? – áll fel ő is.

-         Elbaszott vagyok? Oh, mily megtiszteltetés! – mondom bunkón.

A szavai tört szúrnak az eddig épségben védett szívembe. Ezért nem akartam megváltozni. Mindig tudtam úgy veszekedni valakivel, hogy nem fájtak a szavai. Most meg. Leromboltam a falaim erre átszúrja a szívem.

-         Tudod, rohadtul gyűlöllek a szavaidért! – mondom neki könnyes szemekkel.

-         Még te gyűlölsz? Te aki azt vágtad a fejemhez, hogy haltam volna meg mielőtt meg sem születtem? Te aki, hagyod magad kinyíratni? Te gyűlölsz engem? – ragadja meg a karom.

-         Eressz el! Nem rángathatsz, mint egy rongyot! – csattanok fel.

-         A ribanc szó jobban illik rád! Amint év vége elhúzok innen. Csak anyád kedvéért bírtam ki. Soha a büdös életben nem akartam ideköltözni. Anyád mondta, hogy kibírhatatlan vagy. Nem gondoltam volna, hogy ennyire! Életem legnagyobb hibája volt, hogy megismertelek! Egy szívtelen ribanc vagy! – vágja a képembe.

-         Ezt… Te… Eressz! – dadogok.

-         Erre már nem tudsz mit mondani mi? – gúnyolódik.

-         Eressz el ez fáj! – sírom el magam.

Elengedés helyett inkább ellök magától. A térdeimre rogytam és a kezeimbe temettem az arcom. Anya kérte meg, hogy éljen velünk? Miért? Miért csinálta? Nincs szükségem senkire sem. Főleg nem rá! Elárult. Többet már nem viselek el. Ez túl sok. Lassan felkeltem és leültem a szobámban a kedvenc helyemre. Azóta a kedvenc helyem, hogy James meghalt. Napokig ott gubbasztottam és nem csináltam semmit. Nem érdekelt, hogy éhes vagyok vagy szomjas. Vagy, hogy a lábaim már görcsösre zsibbadtak. Csak ültem és hónapokig nem szóltam senkihez. Anya támogatott és ő árul el? Követnem kéne apát. Tényleg elbaszott vagyok? Egész éjjel potyogtak a könnyeim a pólómra. Az sem zavart, hogy anyáék előbb hazaértek, mint egy hónap. Reggel lementem reggelizni és egyikükhöz sem szóltam.

-         Elköltözöm. Még ma! – szólalok meg.

-         Mi? Miért? Hová? – rémül meg anya.

-         Semmi közöd hozzá! Felnőtt nő vagyok! Azt csinálok amit akarok! Látni sem bírom a képed! Apa is ezért hagyott el! A hátam mögött szövetkezel azzal a barommal, hogy lakjon itt addig amíg meg nem kedvel? Kibírhatatlannak nevezel? Tudod miért lettem ilyen? Mert kibaszottul nem tudok megfelelni az elvárásaidnak és nem is akarok soha. Sohasem szerettelek! Most pedig összepakolok és elhúzok az egész banda közeléből – mondom normál hangerőben.

Felkelek, de anya megfogja a csuklóm. Erősen tart, hogy ne tudjak elmenni. Minden szarságot a fejemhez vág amit csak fel tud használni ellenem. A körülöttem lévők sodortak egy ismét mély depresszióba. Köszönöm anya! Ezt vártam tőled!

-         Hogy merészelsz így beszélni velem? Az anyád vagyok! James és apád halála óta én figyeltem rád. Az, az erőszakos vadállat minden nap terrorizált téged és mégis visszamentél hozzá! Köszönd meg, hogy nem dugtalak diliházba. Köszönd meg, hogy bekötöttem azokat a karodon. Menj, ha menni akarsz! Senki sem állít meg, de ezek után ne számíts rám! – enged el.

-         Eddig sem számítottam! Eddig sem kaptam tőled semmit! Sohasem kértem, hogy segíts nekem! Sohasem kértem, hogy húzz ki a depresszióból! Megakartam ölni magam és? Minden normális ember képes lenne rá, ha így bánnának vele! Most pedig vedd le a kezed rólam! – sziszegek rá.

Időközben Zayn, Liammel az oldalán mindent látott és hallott az ajtóból. Anya elengedte a kezem és átfurakodtam a két idióta közt. A költözés spontán jött. Fogalmam sincs hová megyek, de itt nem maradok. Nem teszem tönkre magam lelkileg. Újabb és erősebb falat húzok a szívem köré ami megvéd az ilyen esetektől minden nap, minden hónapban, minden évben. Egészen addig amíg élek. Előrángattam a bőröndjeim és belepakoltam mindent. Felhívtam Kolt, hogy jöjjön értem húsz perc múlva. Húsz perc alatt minden olyan dolgot összepakoltam ami szükséges. Úgy nézett ki a szobám, mintha sohasem lakott volna benne senki sem. Kol segített kivinni a cuccaim. Felvettem a bőrdzsekim, levettem a lakáskulcsaim és kiléptem az ajtón. Beültem Kol kocsijába és egész végig némán sírtam.

-         Hová készülsz menni? – kérdezi határozottan.

-         El innen! Minél messzebb. Időre van szükségem. Remélem érted mire gondolok! Tegyél ki egy szállodánál. Ma ott alszom és holnap elmegyek innen – mondom rá nézve.

-         Nem hagyhatod itt a bandát. Hová mennél? Mit csinálnál? Cemy gondold meg! Kérlek! – mondja kérlelve.

-         Ne szólj bele! Vezess inkább! – csattanok fel.

-         Cemy! Elég! Térj észhez! Nem muszáj elmenned! Költözz a város másik végébe, de ne el Londonból! Azt te sem élnéd túl! Nem tudnál elmenni! Ragaszkodsz a helyhez miatta! – morogja.

-         James már halott! Nem ragaszkodom hozzá! Olyan elbaszott embereket kell keresnem, mint én magam vagyok – morgom.

-         Honnan veszed, hogy elbaszott vagy? Ki mondta ezt? – néz rám furán.

-         Zayn! Szerinte elbaszott, kőszívű ribanc vagyok! De tudod mit? Igaza van! Miért van az, hogy próbáltam neki megnyílni, de mégsem sikerült? Miért vagyok ilyen elcseszett? – kérdezem halkan.

Hirtelen lefékezünk az út mentén. Kol rácsap a kormányra majd dühösen lekiabálja a fejem. Már ő a harmadik ezen a napon.

-         Nem vagy elcseszett! Sem kőszívű! Lehet, hogy más a modorod, mint a többieké, de nem ez tesz egyedivé? Nem ettől vagy az aki vagy? Azokkal a tulajdonságaiddal együtt szeretünk téged, ahogy vagy! Cemy ne, hogy nekem megint depresszióba zuhanj, mert nem tudom mit fogok csinálni! Most pedig elviszlek hozzám – indulunk el.

Lassan odaérünk hozzá. Kiveszi az egyik bőröndöm és felhozza. Csendbe követem őt. Nem voltam még Kol legénylakásán, de ahogy elnézem rendes és tiszta. Ami nem igazán megszokott tőle. Valószínű ide csak takarítani és aludni jár. Egy hónap elteltével valamennyire jól éreztem magam. Legalábbis ezt hittem. Hogy mások mit láttak annyira nem érdekelt. Kol nem bánta, hogy a lakásában vagyok. Legalább használatban lesz. Valamennyire nyugodt tudok lenni, hogy nem kell senki fejét nézegetnem. Minden közeli koncertet lemondtam. Nincs nekem kedvem ehhez. Minden nap délután kimentem a parkba és csak ültem. Bámultam magam elé és a rajongóknak osztottam autogramot vagy egy közös képet csináltunk. Most is éppen oda igyekszem. Igaz most sötét van és esik az eső. Szeretek esőben sétálni. Minden egyes nap hiányzik valami. Valami sajog bennem és azért a hiányzó dologért kiáltozik. Mint most is. Keresek egy padot lefekszem rá és becsukom a szemem. Az eső csak ömlik rám. Átáztatva a ruháim és mindenem. Esőben még rágyújtani sem tudok.

-         Csak egy idióta akar cigizni a szakadó esőben – szólal meg egy hang mellőlem.

Vállat vonok és fekszem tovább. Miért van itt? Hiányzom neki vagy mi? Még mit nem! Felsóhajt és leül a földre. A fejét hátradönti nekiütközve a padnak. Ránézek és csak pislogok az esőcseppektől. Ő is velem ázik. Minek jött ide? Lassan felülök és elindulok az ideiglenes lakásom felé.

-         Meddig csinálod ezt? – kérdezi mögülem.

-         Mit? – kérdezem unottan.

-         Ah, mindegy… Ide se kellett volna jönnöm – sóhajt fel.

-         Ebben egyet értünk! – mondom bunkón.

-         Cemy – ejti ki a nevem puhán.

-         Hm? – fordulok vissza.

A mellkasába ütközöm és felnézek rá. Megragadja a derekam és magához húz. Egy hosszú csókot kezdeményez. Visszacsókolok, mert nem tudok neki ellenállni. A kezeim belefúródnak a hajába és játszani kezdenek vele. A vizes tincsei csiklandozzák a tenyerem. Bármennyire is utálnom kéne, azokért amiket mondott nem tudom. Egyszerűen megváltoztatott. Egy kicsit felemel majd visszacsúsztat. Lassan elválunk egymástól. Nem enged el azonnal, hanem egyre szorosabban fog. Egy rövid csókot nyomok az ajkaira utoljára. Szólásra nyitja a száját, de az ujjammal betapasztom. Azt érzem, hogy ha megszólal az a burok ami köztünk alakult ki egyszerűen szétpukkanna. A fejem nekitámasztom a mellkasának. Lassan az eső is eláll. A szorításán lazítani kezd és eltol magától. Felnézek rá megint és várom a mondandóját.

-         Szükségem van rád Cemy – néz bele a szemeimbe.

-         Nem úgy tűnt egy hónapja – váltok át gúnyolódós hangnembe.

-         Dühös voltam rád és még vagyok is – mondja morogva.

-         Akkor meg mit akarsz tőlem? – kérdezem kíváncsian.

-         Nem kertelek. Nyitott kapcsolatot – vágja zsebre a kezeit.

-         Na ne röhögtess! Mi lesz a kis Perrievel? Szereted nem? – kérdezem mérgesen.

-         Szeretem, de… - közbevágok.

-         Akkor meg? Képes lennél velem lenni a háta mögött? Hűha Zayn! Mi vett rá erre? – gúnyolódok.

-         Mi? A rohadt érzéseim irántad! – csattan fel.

-         Felőlem – vonok vállat.

Tök mindegy mit csinálok. Rajtam fog csattanni az ostor nem rajta. Lassan elindulunk Kol lakása felé. Fogalmam sincs minek akarja ezt a nyitott kapcsolatot. Nekem úgy is mindegy. Legalább nem fog fájni majd később. Ázottan lépünk be a lakás ajtaján. Amint becsukódik az ajtó Zayn máris nekem esik. Lecibálja rólam a ruháim és a zuhany alá tol. Kol fürdőjében csak zuhanyzó van. A pasik imádnak zuhanyozni. Ezt már megfigyeltem Jamesnél is. Ő is levetkőzik és bemászik mellém. Közel húz magához és a víz alá állunk. Órákig ázunk és sikerül párat tüsszentenem. Azt hiszem megfáztam. Szuper! Zuhany után a konyhában beszélgetünk. Én a pulton ülök egy pólóban és bugyiban. Zayn a két lábam közt áll és a nyakam csókolgatja. Annyi kérdés kavarog a fejemben. Miért kellek mégis neki? Hiszen totál megbántottam és mégis itt van. Ez érdekel a legjobban. Hogy miért csinálja. Ha vele vagyok totál elfelejtek mindent. Lassan érettségi és turné. Nem fogunk találkozni három hónapig vagy többig.   

-         Zayn – suttogom a nevét.

-         Hm? – hümmög kíváncsian.

-         Miért vagy mellettem? – kérdezem szemlesütve.

-         Mert szükségem van rád! Hányszor kell még elmondanom? – kérdezi bosszúsan.

-         De én… Megbántottalak és… Nemsokára turné és… - az ujját a számra tapasztja.

-         Túl sokat beszélsz! Megoldjuk! – csókol meg.

Közelebb húz magához. A tenyere a csípőmön állapodik meg. Lassan simogatni kezd és egy percre sem szakad el a számtól. Aztán levegőért kapkodva válunk el egymástól.

-         Éhes vagyok! Kérsz valamit? – ugrok le a pultról.

-         Hm, téged? – vigyorog rám.

-         Én nem vagyok felszolgálható – nyújtom ki a nyelvem.

Elkezdünk főzőcskézni. Zayn állandóan belekotnyeleskedik a dolgokba. Végül ott jutunk ki, hogy ő hátulról átölel és a nyakam puszilgatja. Pont olyan mint amikor James és én „normális” pár voltunk. 

-         Ahj, te nem tudsz főzni! Mellékes, hogy én se nagyon, de ne kotnyeleskedj már bele – fordulok meg a karjai közt.

-         Ki kérem magamnak! Igen is tudok főzni! Ellentétben magácskával! – nevet fel. 

-         Nem hívlak ki egy főzőversenyre sem! Egyikünk sem győzne – nevetek fel én is.

Hírtelen elkomolyodik az arca. A karjaival megtámaszkodik a pulton a derekam mellett és az arcom kémleli. Zavartan ráncolom össze a homlokom.

-         Tudod sokkal jobban áll a nevetés – mondja komolyan.

-         Régen voltam ilyen… Ilyen normális. Utoljára akkor… Akkor amikor… - nem tudok beszélni róla.

-         Amikor vele voltál? Jamessel? – kérdezi.

-         Ő halott! Halottakról nem beszélünk! – csattanok fel.

-         Beárnyékol téged az emléke. Miért nem akarsz beszélni róla? – érdeklődik.

-         Mert nem! Nem vagy nekem senkim sem, hogy beszéljek róla – bunkózok.

-         Ne kezdjük előről megint! – sóhajt fel.

-         Mit akarsz tudni? – hajtom le a fejem.

-         Mindent! Ha már együtt élünk próbáljunk meg megismerni egymást – emeli fel a fejem.

Aprót bólintok és kibontakozom a karjai közül. A nappaliba megyek és az ablak elé állok. Miért akarja, hogy visszaemlékezzek? Tényleg beárnyékolna az emléke? Miért lesz nekem jobb, ha kibeszélem? Félek, ha elmondom sebezhető leszek. Félek, hogy nem leszek rideg és bunkó. De hiszen most sem vagyok az!

-         Most… Most ez nekem nem megy – motyogom.

Panaszosan felsóhajt és leül a kanapéra. Megfordulok és csak nézek rá. Nem gondoltam volna, hogy itt lesz velem Kol lakásában azok után. Miért mentem bele ebbe a nyitott szarságba? Elutazok pár hónap múlva és nem fogom látni egész nyáron. Ők meg megint csak turnézni mennek. Véget kell ennek vetnem. A legjobban az érdekel, hogy miért kellek én is neki? Szereti azt a rózsaszín pudlit. Ő maga mondta. Akkor minek kellek én is neki? Kihasználásból? Fogalmam sincs, de totál összekuszált. Ezért nem akartam senkibe sem beleszeretni.  

-         Miért akarsz velem lenni, ha ott van neked Perrie? – kérdezem a csendet megtörve.

-         Francba már! Elmondtam ezerszer! Éreztettem veled nem is egyszer! Ennyire hülye vagy? – csattan fel.

-         Éreztetted? Mikor? – nézek rá kérdőn.

-         Amikor lefeküdtem veled! Nem érezted, hogy… Mindegy! Megint csak egymásnak esünk! Mire jó ez neked? – kérdezi bunkón.

Megint elbasztam egy pillanatot. Vállat vonok mire felsóhajt. Feláll és hozzám sétál. Megragadja a derekam és magához húz. Párat lépkedünk oldalra és a falnak vagyok szorítva.

-         Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el – mondja morogva.

A fülemhez hajol és belesuttog. Amint kimondja azt az egy szót ledermedek. Tág pupillákkal meredek előre.

-         Szeretlek Cemy – suttogja a fülembe.

Megmerevedek és csak nézek magam elé. Szeret? Eltávolodik tőlem és kifelé indul. Gyorsan utána megyek és elkapom a karját. Hírtelen olyan más lett a viselkedése. 

-         Haragszol még rám? – kérdezem halkan.

-         Igen! Haragszom! Viszont mást is érzek azon kívül, de inkább megtartom magamnak. Nem akarom, hogy ezt is felhasználd majd ellenem – nyúl a kilincsért.

-         Tudom, hogy szörnyen viselkedek néha, de nem gondoltam komolyan. Mérges voltam amiért mindenki felőlem érdeklődik. Én nem szeretem, ha kérdezgetnek és kíváncsiskodnak a dolgaimról – mondom megszorítva a karját.

-         Hagytad, hogy bántson! – fordul vissza.

-         Én… Túlságosan szerettem őt. Túlságosan kitártam neki a szívem. Én nem akarom ezt tenni többet senkivel sem. Nem akarom senkinek sem adni a szívem megint, hogy újból csalódjak. Ezért kérlek értsd meg, hogy nem leszek más. Nem leszek többé kedves. Csak… Csak szokd meg! – engedem el a karját.

-         Tudod úgy érzem, hogy egy bábként kezelsz amit kedvedre ráncigálhatsz, ha szükséged van rá. Úgy érzem sohasem fogom ezt megszokni. Inkább hagyjuk az egész szarságot. Nem akarlak inkább többé látni. Megfosztalak inkább magamtól és igyekszem kitörölni az érzéseim irántad. Most megyek. Majd találkozunk valamikor – lép ki.

-         Szia – suttogom a csukott ajtónak.

Tényleg bábként kezelném? Valójában ilyen vagyok? Az, hogy azt mondta nem akar látni megdöbbentett. Még nem mondott ilyet nekem senki sem. Azelőtt igen, de akkor nem voltam ilyen sebezhető, mint most. Fogalmam sincs mikor találkozunk újra. Talán hónapokkal később. Mikor lesz az a valamikor?