2013. június 20., csütörtök

Ez az életem 7. rész

Sziasztok! 

Nos megérkezett a kövi rész is. A bétámmal fogalmam sincs mi van. Így hát én rakom
fel a részt átnézve, ha találtok bent hibát bocsi. Nos nem is mondanék sokat. Örömmel kijelenthetem, hogy jövőre végzős leszek. :D  
Jó olvasást. Kellemes nyarat! 
xoxo. Bell Boo :) ^^ <3


A baba.  

(így képzelem el a kicsit)

(olyan szépen énekel hallgassátok a vége felé)

 „Teljes sokkot kaptam amikor kimondta…” Zayn.
„Liam szerint fel kéne hívnom. Viszont túlságosan félek.” Zayn.

Kora reggel arra ébredek, hogy Zayn mellettem fekszik. Megfordulok a karjai közt és hozzábújok. Nagy nehezen, de feltűnik, hogy nincs rajt póló. Egy puszit nyomok a mellkasára mire szorosabb lesz a fogása rajtam majd tovább szuszog. Kb. reggel tizenegykor ébredünk fel. Vagyis én már fél órája fent vagyok. A tetoválásait rajzolgatom körbe az ujjammal. Zayn is lassan ébredezni kezd. Kipislogja magát és végignéz rajtam. Rámosolygok és megcsókolom. Kómás fejjel visszacsókol és fölém mászik. Küszködik még a visszaalvással. Lassan kimászunk az ágyból. Kiveszek valami laza cuccot itthonra. Rádobom az ágyra és a fürdő felé veszem az irányt. Zayn is jön utánam.
-         Eltévedtél? – fordulok meg.
-         Nem! – húz magához.
-         Zayn… - nyögöm ki a nevét.
-         Sss… - csukja be az ajtót.
A biztonság kedvéért még be is zárja. Lehúzza rólam a ruháim és magáról az egy szál boxerét. Ennyire melege lenne? Lassan a zuhany alá mászunk. Lassan megcsókol és megengedi a vizet. A kezeit a csípőmre vezeti és közel húz magához. Délceg kis barátja a belső combom nyomja mire felnyögök. Belemosolyog a csókba és a nyakamra tapad. A kezei semmit sem mozdulnak. Direkt akar kínozni. Beletúrok a vizes hajába és masszírozni kezdem a fejét. Amikor elkészíti a művét a nyakamon felemeli a fejét. Csak nézek rá kérlelve.
-         Nem… Most zuhanyzunk édes – ad egy szájra puszit.
-         Nem úgy néz ki édes – mosolygok rá.
-         Majd szólok, ha kapós vagyok – nevet fel.
-         Mindenképp, de most moss le! – nyújtom felé a tusfürdőm.
Egy szó nélkül elveszi és elkezdi a bőrömbe masszírozni. Annyira ellazulok, hogy szinte szétfolyok az ujjai alatt. Amikor abbahagyja, rosszallóan felnyögök. Én is lemosom őt és törölközőbe csavarva lépkedünk ki a szobámba.
-         Máskor is megmasszírozhatnál! Isteni volt – simítok végig a mellkasán.
-         Még istenibb volt látni, ahogy élvezed – kacsint rám.
-         Te perverz – nevetek fel.
Átmegy a szobájába felöltözni. Addig én is felveszek egy farmer shortot, egy fehér ujjatlant, egy barna farmer kabátot. Belebújok a mamuszomba és megszárítom a hajam. Fél óra végeztével Zaynnel egyszerre lépünk ki az ajtón. Elnevetjük magunkat és majd végignéz rajtam. Elém sétál és a falnak dönt. Imádom amikor ilyen tüzes.
-         Így nem jössz le – morogja.
-         Miért? Zavar? – kérdezem vigyorogva.
-         Ha csak ketten lennénk bármit lerángatnék rólad. De előtte nem fogsz így mászkálni! Vegye le rólad a szemét! – húz magához.
-         Féltékeny vagy? Nem baj, jól áll – vigyorgok rá.
-         Nem vagyok féltékeny! Egyszerűen nem akarom, hogy elvegyen tőlem! Bármit csak téged nem! – csókol meg szenvedélyesen.
Mindent elvehet tőle csak engem nem? Basszus, nem mondtam még ilyet, de ez eszméletlen aranyos volt. Tetszik, hogy ennyire féltékeny. Mintha én nem lennék az. Végül egy fél órás vita után lementünk. Avan végigmér és rám mosolyog. Zaynnek ez cseppet sem tetszik. Felmordul és leül enni. Leülök mellé és én is elkezdek enni. Zayn keze elindul a combomon és ott is marad egészen addig amíg fel nem állok. Adok egy puszit anyunak majd kimegyek cigizni és viszem magammal a kávém is. Zayn is kijön utánam. Hátulról átkarolja a derekam és belecsókol a nyakamba. A fejét a vállamon pihenteti. Lassan elszívom a cigim és megiszom a kávém is. Megfordulok a karjai közt és a nyakára kulcsolom a kezem. A mellkasának döntöm a homlokom és felsóhajtok. Simogatni kezdi a hátam és közelebb húz magához.
-         Francba! Ó, a francba! – morog.
-         Mi van? – emelem fel a fejem.
-         Kibaszott lesifotósok. Menjünk be! – mondja idegesen.
-         Még mindig nem vállalnál fel igaz? – kérdezem reménytelenül.
-         Cemy nem erről van szó. Egyszerűen, csak… - közbevágok.
-         Csak félsz, hogy mit mondanának igaz? Értem – indulok befelé.
-         Cemy várj! Én nem úgy… - habog.
-         Nem érdekel! – kiáltok vissza.
Felvágtatok a szobámba és lefekszem az ágyra. Hírtelen csörögni kezd a telefon. Amanda keres. Amanda az egyik legjobb barátnőm pólyás korom óta. Felveszem és beszélgetni kezdünk.
-         Szia, mizujs veled? – kérdezi vidáman.
-         Szia, semmi extra. Miért hívtál? – kíváncsiskodom.
-         Szeretnélek megkérni, hogy legyél a kislányom keresztanyja – mondja lelkesen.
Elhallgatok. Keresztanya én? Hogy mi? Miért most kell csak megtudnom? Amanda, nem hiszlek el!
-         Itt vagy? Hahó! – kérdezget.
-         Ö… Itt. Hány hónapos terhes vagy? – kérdezem.
-         Öt és kislány lesz. Te leszel a keresztanyja! – mondja még egyszer.
-         Persze, szívesen leszek. Hol laksz most? Elég régen beszéltünk és elutaznék hozzád pár napra – motyogom.
-         Californiában, persze jöhetsz bármikor. Kimegyek eléd a reptérre! – lelkesül fel megint.
-         Tudod,hogy nem vezethetsz! – mordul fel egy hang a háttérben.
-         Lesz mit mesélnünk egymásnak úgy gondolom! – nevetek fel.
-         Csak nekem lesz szívem! Én tudok rólatok! – mondja komoly hangon.
-         Igen és mit tudsz? – vigyorgok magam elé.
-         Zaynről vagy rólad. Esetleg kettőtökről? – célozgat.
-         Nyugtass meg, hogy nem vagy médium! – nevetek fel.
-         Nem csak az újságok mindent elárulnak! Meg aztán anyud is mesélt pár dolgot. Hupsz… - kiált fel.
-         Mit tud anyám? Le ne merd tenni! – ülök fel.
-         Semmit, semmit. Most mennem kell. Akkor várlak csak írd meg, hogy mikor jössz. Szia – csapja le a kagylót.    
Nem hiszem el! Mit tud anya rólunk? Látott volna engem és Zaynt együtt? Mit szól egyáltalán hozzá? Kiakadt amikor megtudta? Vagy csak én hallottam félre? Nem hiszem! Ahhoz túl jó memóriám és fülem van. Lemegyek a konyhába anyuhoz. Furdal a kíváncsiság, hogy mit tud rólunk. Leülök az egyik székre és próbálok full komoly fejet vágni. Igyekszem nem elröhögni magam. Hírtelen megszólalok mire kiesik anyu kezéből a kanál.
-         Jó anya, mit tudsz? – kérdezem komolyan.
-         Miről? – kérdez vissza.
-         Anya! Amanda elszólta magát. Az előbb beszéltem vele – sóhajtok fel.
-         Tudok rólatok igen! Yaser is tudja. Mi nem akarunk beleszólni, hogy hogyan élitek az életeket. Együtt vagy külön a ti dolgotok. Csak annyit kérek, hogy ne a médiában játsszatok nekem szerelmi drámákat és egyebeket. Szereted őt Cemy? Szereted Zaynt? – kérdezi anya.
-         Igen. Szeretem őt! Most nem csak úgy mondom, hanem érzem is – nézek a szemeibe.
-         Ő is szeret téged! Látszik rajta! Fogalmam sincs miért verte meg Avant. Tudsz valamit? – tér vissza a tegnapra.
-         Anya ne terelj! Tudok! – csattanok fel.
Felsóhajt és leül mellém. Egy ideig csendben vagyunk majd újból beszélgetni kezdünk. Hihetetlen, hogy tud rólunk és nem szólt bele. Más szülő már rég szétszakított volna minket. Ugyan már! Hiszen a turné, én és Zayn szakított szét minket. Hogy szeretem e őt? Igen.
-         Félsz ettől az egésztől igaz? – kérdezi a csend közepén.
-         Már nem! Nem akar felvállalni anya. Ha nem csókolhatom meg az utca kellős közepén vagy bárhol megfogok őrülni. Nem leszek képes elviselni, hogy nem érhetek hozzá. Aztán csak az marad majd nekem, hogy itthon lehetek vele együtt. Mióta tudod, hogy ő meg én? – célozgatok.
-         Elég régóta – vágja rá majd folytatja – Nézd kicsim, ha nem teszi bizonyára nyomós oka van rá. Beszéltetek már erről? Gondolom nem – sóhajt fel.
-         Én mondtam neki, de… Mindegy! – mordulok fel.
-         Beszéljétek meg, hogy mi legyen! Mielőtt túl késő lesz! – áll fel.
-         Mi? Mi az, hogy túl késő lesz? – kapom fel a fejem.
-         Mielőtt terhes lennél! De most mennem kell dolgozni. Este jövök. Szia – ad egy puszit a fejemre.
-         Szia – suttogom.
Érdekes módon mindenki leráz ma. Fogalmam sincs Zaynnek milyen nyomós oka lehet rá, hogy nem akar. Egy ideig még a konyhában ülök majd felmegyek. Anya beleültette a bogarat a fülembe. Kutakodni kezdek a táskámban a tablettáimért. Kidülledt szemekkel bámulom az egész leveles fogamzásgátlót. Egyszer sem vette be belőle… Nem lehet! El kell mennem orvoshoz! Gyorsan felvettem egy hosszabb nadrágot és bevágódtam a kocsimba. Útközben felhívtam az orvosom. Szerencsére tud most fogadni. Fél óra múlva oda is értem. Teljesen kétségbe estem. Mi van, ha… Mi van ha terhes leszek tőle? Elfogadna vagy egyszerűen kidobna? Felfeküdtem a vizsgáló székbe és elmondtam neki a dolgokat. Megvizsgál és úgy tíz perc múlva kijelenti, hogy terhes vagyok, méghozzá hat és fél hónapos. A méhem hátrafelé nőtt és a baba ezért nem látszik, vagy valami ilyesmi. Nem figyeltem.
-         Az meg, hogy létezik? – kérdezem idegesen.
-         Nos a baba a bal oldalt fekszik. Szinte észre sem venni, hogy növekszik – magyaráz.
-         De hiszen én… Ugyan úgy cigiztem, kávéztam és ittam is! Mi van, ha beteg lesz? – esek pánikba.
-         A baba egészséges. Felírok pár gyógyszert, amit szednie kell a következő két és fél hónapban. Ha lehet kímélje magát a stressztől – mondja.
Csak bámulok magam elé. Én erre nem vagyok készen. Hat és fél hónapig nem tudtam a babámról és most van kés és fél hónapom megszokni, hogy nemsokára szülni fogok. Hat és fél hónapja mi Zaynnel… Jézusom! Ki fog akadni! Mindenki ki fog akadni. Sokkolt állapotban mentem haza. Otthon csak leültem a kanapéra és a kezem közt szorongattam a képet a babáról. Az orvos ugyanis nyomtatott nekem ki egyet, hogy szokjam a gondolatot. Lábak dobogására leszek figyelmes. Két kéz ér az arcomhoz mire feleszmélek.
-         Jól vagy? Falfehér az arcod – ül le mellém Zayn.
-         Hat és fél hónapos terhes vagyok – nyögöm ki egyszerűen.
Zayn is elcsendesül. Nem merek ránézni. Csak bámulok előre. Hírtelen felnevet, mire rákapom a tekintetem. Nem vicces!  
-         Ne szórakozz velem! Az meglátszana! – mondja hisztérikusan.
-         Csak, hogy nekem nem látszik meg! A baba a bal oldalamon fekszik és ezért nem változtam semmit. A méhem hátrafelé nőtt ki és ezért nem látszik – mondom idegesen.
-         Ha terhes is vagy biztosan nem tőlem! – csattan fel.
-         Hát persze! Majd szerinted kivel nem védekeztem? Veled te idióta! – állok fel.
Hírtelen megszédülök és visszaesek a kanapéra. Zayn a lehető legtávolabbra áll tőlem. Beletúr a hajába és csak bámul rám. Most mi lesz? Nem vagyunk készen egy gyerekre. Se ő, se én. Mi van, ha fel sem vállalja? Engem sem akar. Hát még egy babát?
-         Most mi lesz? – kérdezem rá nézve.
-         Mi lenne? – csattan fel.
-         Akarod? – kérdezem félve.
-         Másnak van rá kilenc hónapja megszokni, hogy lesz egy gyereke. Nekem van rá két és fél hónapom! Miért nem védekeztél bassza meg? – kiabál dühösen.
-         Mert szeretlek te barom! – vágom rá.
Felmegyek a szobámba és lefekszem az ágyra. Körbefonom a karom a testem körül. Van egy kisbaba bennem. Egészen estig ki sem jövök. Ezek után mit beszéljek meg vele? Leülök messze tőle. Eléggé dühösnek néz ki. Kimentem a teraszra levegőzni. Zayn is kijött és nem zavartatta magát. Leült és csak nézett maga elé. Rágyújtani nem gyújtott rá. A sírás kerülgetett már percek óta. Fogtam magam és bementem. Csak leültem a nappaliba anya mellé. Napok óta nem beszélünk egymással. Az újságokban azt olvastam, hogy megint Perrie körül legyeskedik. Ma is itt van a nálunk. Magam elé bámulásom a csengő szakítja félbe. Minden napos tevékenységem a magam elé bámulás. Nem beszélek senkihez csak nézek előre, mintha halott lennék. Lassan feltápászkodom és kinyitom.
-         Szia csibém – köszön Jeremy.
-         Mit keresel itt? – kérdezem unottan.
-         Fel sem ismersz édesem? Ennyire fura az új külsőm? – kérdezi nevetve.
-         James? – kérdezem lefagyva.
-         Jeremy, James egyre megy nem? – vigyorog rám.
-         Te meghaltál! – jelentem ki.
-         Ugyan már! Csak eltűntem egy időre! Semmi bajom! Viszont téged akarlak! – lép közelebb.
-         Nem! Nem leszek a tiéd! Te számomra halott vagy és az is maradsz! Tűnj el innen! – lépek hátrébb.
A hátam egy mellkasnak ütközik. Egy kéz fonódik a derekam köré. Zayn egy kicsit elém áll és beszélgetni kezd Jamessel. Behátrálok a nappaliig és a falnak dőlök. Lecsúszom a mentén és csak nézek magam elé. Nem hiszem el, hogy él! Fogalmam sincs mikor, de Zayn beszél hozzám. Vajon mióta érdeklem megint?
-         Cemy, nézz rám! Nézz már rám! – szól kétségbe esve.
-         Ő meghalt! Nem él! – nézek rá.
-         Kicsim nyugodj meg! Nem bánthat téged! Itt vagyok! Nyugi! – húz magához.
-         Mióta érdekel téged, hogy mi van velünk? Menj vissza és ugráld körbe Perriet! Majd elleszek én egyedül a kicsivel is! – tolom el.
-         Mindig is érdekelt, hogy mi van veled! Ilyet soha többé ne mondj! – morogja.
-         Öt napja egy tetves szót hozzám sem szólsz? Érdekel téged egyáltalán a baba? – kérdezem idegesen.
-         Érdekel! Csak még fel kell fognom! Értsd meg! Idő kell – hajtja le a fejét.
-         Mégis mennyi? Nem várhatok örökké Zayn! – sóhajtok fel.
-         Csak egy kicsi… Kellj fel! Meg fogsz fázni – fogja meg a kezem.
Az övébe csúsztatom az enyémet és felhúz a földről. El sem hiszem, hogy nem tudja felfogni. Bár nekem is nehezen megy. Eddig még rá sem gondoltam. Sohasem voltam rosszul. Semmi bajom sem volt. Ha tudtam volna… Zayn csak fogja a kezem és bámul engem. A szemeim az ajkára tapad. Hiányzik a csókja. Hiányzik, hogy megöleljen. Mintha a lelke nem bírná elviselni, nem csak a tudata. Lassan elhátrál tőlem és elengedi a kezem is. 
-         Csókolj meg! Kérlek – kapok az ujjai után.
Visszafordul hozzám és minden szó nélkül megcsókol. Egy kicsit a falnak nyom és hevesen ostromolni kezdi a számat. Mintha már nem is úgy csókolna, ahogy tegnap vagy előtte. Mintha eltávolodott volna tőlem. Anyunak nem mertem szólni a babáról. Legjobb lenne, ha elmennék Amandához és ott megszülnék majd hazajönnék. Ez lenne a helyes. De nem tudnám itt hagyni Zaynt. Hiányozna és minden. Talán az érzelmeim változtak meg a baba miatt. Csak az érzelmeim. A csókunk végén elenged és bemegy a nappaliba. Csak nézek utána és élvezem az ajkai után maradt utó érzést. Lassan felvánszorogtam a szobámba és felhívtam Amandát. Elmeséltem neki nagyjából a történteket és csak hallgatott.
-         Mit szólt hozzá? – kérdezi.
-         Csak leordította a fejem, hogy miért nem tudok védekezni. Meg, hogy nem az övé. Kezdem úgy érezni, hogy megint elvesztem a baba miatt – mondom szomorúan.
-         Ilyet ne mondj! Nem a baba miatt! Az ő hülye feje miatt! – mordul fel.
-         Ne idegeskedj Am, majd két hét múlva repülök hozzátok jó? Szeretnék ott maradni ameddig meg nem születik a kicsi. Nem lennék teher ugye? – kérdezem érdeklődve.
-         Hülye vagy? Te sohasem! – vágja rá.
-         Akkor jó! Majd csörgök mikor indulok. Most mennem kell. Anya még nem tudja – sóhajtok fel.
-         Sok sikert! Szia – köszön el.
Kinyomom én is és lemegyek anyához. A konyhában pakolászik kifelé. Yaser meg behozza a csomagokat. Úgy látszik bevásárolni voltak. Cemy készülj a legrosszabbra! Sőt még a bandának is el kéne valahogy mondanom! Végül is nem kéne koncerteznem stb. Egy évig most úgy is szünetelünk. Legalábbis reményeim szerint.
-         Anya mondani akarok valami fontosat és életbe vágót – szólalok meg.
-         Ülj le! Mindjárt elájulsz. Jól vagy? – jön mellém.
-         Anya én… Szóval amiről délelőtt beszéltünk… Elmentem az orvoshoz és… Hat és fél hónapos terhes vagyok – motyogom.
Yaser kezéből kiesik a papírzacskó. Dermedten bámul anyával együtt. Az első aki feloldódik a dermedtségből az Yaser. Felém lépked és megölel majd fordul velem egyet. Úgy látszik ő elfogadta. Anyu felé fordulok, aki csak néz rám. Nézi a hasamat és értetlenkedik.
-         Hogy létezik? Hiszen nem is látszik! – tátog.
-         Az orvosom szerint a méhem hátrafelé nőtt és a baba a bal oldalamra helyezkedett el. Nem igazán figyeltem a sokktól – hajtom le a fejem.
-         Hallottam már ilyenről, de… Hiszen ugyan úgy nézel ki. Kicsim, ki az apja? – fogja meg a kezem.
-         Lényegtelen – vágom rá gyorsan.
-         Cornelia Effy Maya Jett! Válaszokat akarok! Ki az apja az unokámnak? – kérdezi emelkedő hangerővel.
-         Én… - jön be Zayn.
Anya ránéz Zaynre és vissza rám. Kihúzom a kezem az övéből és csak hallgatózok. Nem szándékozom megszólalni. Hírtelen kiterel kettőnket a konyhából anya, majd beszélgetni kezd négy szem közt Zaynnel. Yaser és én a nappaliban várunk. Én csak álldogálok amíg a kanapéhoz nem vezet.
-         Ne izgulj már ennyire! – nevet fel.
-         Félek! Anya ki fogja nyírni! – nézek rá.
-         Ugyan már! Én örülök neki! Mindig is akartam unokát a fiamtól. Remélem kislány lesz – mosolyog rám.
-         Miért? – kérdezem kíváncsian.
-         Olyan gyönyörű lesz, mint az anyukája. Nyugodj már meg! – nevet fel megint.
-         Tényleg örülsz neki? Mindenki örül neki csak ő nem? – nézek a földre.
-         Zayn? – kérdezi meglepetten.
-         Mindegy! Felmegyek aludni! – indulok felfelé.
A lépcsőfordulóban hallom meg, hogy Zayn és Yaser beszélnek pár szót. Becsapom az ajtót mögöttem és elsírom magam. Lefekszem az ágyba és a magamhoz szorítom az ezer éves macim. Kicsit kopott, de még használható. Így van ez az emberekkel is nem? Kicsit kopott vagy kit érdekel. A lényeg, hogy használható legyél. Két hét után minden cuccom összepakoltam és elindultam Amandához. Zayn megint csak átnézett rajtam. Időt adok neki, de ne nézzem át rajtam. Ne csináljon úgy mintha nem léteznék. Rohadtul fáj. Anyu ellenezte, hogy elmenjek és Yaser is. Zayn meg csak hallgatott. Mit is vártam volna. Úgy sem érdekli a gyereke. Amanda és az apuka Nick kijöttek elém a reptérre. Amanda végigbeszélte az utat. Én csak ránéztem Nickre és vigyorogtam. Hajlamos valamiről órákig fecsegni, de nem baj. Én így szeretem és fogadom el, ahogy van. Minden hibájával együtt. Amikor a házhoz érkezünk eltátom a szám. Hatalmas emeletes házban laknak ketten. Egy kis körbe vezetés után az egyik emeleti vendégszobát kaptam meg. Ahogy telnek a napok elkezdek azon gondolkozni, hogy hiányzom neki egyáltalán? Eszébe jutok? Amanda és én kiveséztük pár nap alatt az életünket. Elmentünk vásárolni és ilyesmik. Egyik nap telefont kaptam Liamtől. Fogalmam sincs miért ő hívott. Köztudottan utálnak. Minden esetre felvettem a telefont.
-         Szia, hogy vagy? Tudok a babáról azért kérdezem. Zaynnel beszélgettünk – mondja.
-         Szia Liam. Köszi jól vagyok. Értem – mondom röviden.
-         Nézd Zayn nagyon ki van! Nem mutatja ki, de látszik rajta – sóhajt fel.
Megnémulok. Egyszerűen nem tudok mit mondani. Kivan? Mégis mitől? Nem tudja elfogadni a gondolatot attól? Én már megszoktam két hét után. Leálltam a kávéról és a cigiről.
-         Nézd ülj le inkább, jó? – mondja vészjóslóan majd folytatja.
-         Zayn és Perrie megint együtt vannak. Nem tudom mi ütött Zaynbe! Talán, ha meglátja a babát megváltozik. Nem akartam, hogy az újságból tudd meg – hallgat el.
Ez van! Ez az én szerencsém! El kell fogadnom, hogy nem leszek vele együtt ezek után. Nem tudja elviselni a gondolatot. Jobban érzi magát nélkülem és a baba nélkül. Megint érzem, hogy kötődünk egymáshoz, mint akkor. Az is csak a baba miatt volt. 
-         Miért készít ki megint Liam? – szólalok meg.
-         Cemy – ejti ki a nevem.
-         Bele fogok őrülni az érzéseimbe. Mindegy! Ez van! Ezt dobta a sors nekem – vonok vállat.
-         Hé, ne így fogd fel oké? Nekem most mennem kell. Mindjárt kezdődik a koncert. Vigyázz magadra. Szia – nyomja ki.
Lerakom a telefont mellém és csak nézek előre. A szememből folyamatosan potyognak a sós könnyeim. Nem akarok zokogni. Nem akarom túlreagálni. Egyáltalán nem is hiányzom neki. Megint Perrie? Ezek szerint sokkal jobb nálam. Kimegyek a partra és leülök a homokba. Órák óta ülhetek ott amikor valaki mellém téved.  
-         Héj, ki volt az a barom aki megríkatott? – ül le mellém egy szőke hajú srác.
-         Lényegtelen. Egy barom – szipogok.
-         Jó nagy barom – mondja mosolyogva.
-         Szóval… Mindenkihez odamész aki sír? – kérdezem rá nézve.
-         Nem, csak a szép lányokhoz – mosolyog rám.
-         Ne flörtölj! Rohadtul nem hiányzik – hajtom le a fejem. 
-         Nyugi! Mosolyogj inkább! Ne hagyd, hogy az a barom sírni lásson – emeli fel a fejem.
-         Nem lát! Koncertezik vagy mi… Nem is érdekel – tolom el a kezét.
-         Zenészek! Mindig a saját utukat járják. Amúgy én is zenész vagyok – tereli a témát.
-         Jah, mintha ki is lehetne nézni belőled! Mármint ne értsd félre, de szőke haj, tengerkék szemek meg minden. Nem nézel ki egy banda gitárosaként. Mint egy fotómodell inkább – nevetek fel.
-         Hát, ha nagyon szeretném az is lehetek. Bár… Hm, nem is tudom – simogatja meg az állát.
-         Ez olyan buzis volt! – vigyorgok rá.
-         Hé! Megsértetted az intimitásomat! – teszi fel a kezét, ahogy a lányok szokták.
-         Neked is elmentek otthonról mi? – röhögök rajta.
-         Hát néha elszáll az ihlet – néz rám.
-         Totál idióta vagy! – bokszolom vállba.
-         Lehet, de sikerült felvidítanom és ez már haladás. Profi vagyok! – vigyorog rám.
-         Köszi – mosolygok rá.
-         Nincs mit. Esetleg megtudhatnám a neved? – vakarja meg a tarkóját.
Zavarban vagyunk. Hoppá! Miket észre nem veszek. Tényleg jó fej a srác, de nem kéne, mint pasi. Nekem Zayn kell, aki halott ügy. Meg mellesleg, hogy nézne, ha megmondanám neki „Bocs, de szülni fogok nemsokára”. Rámosolyogok és megmondom neki a nevem.
-         Cemy. Te? – kérdezem „udvariasságból”.
-         Nathan. Örültem Cemy. Viszont most mennem kell! Próbánk van! Holnap ugyanekkor, ugyanitt? – áll fel.
-         Akkor… Most randizni hívtál? – kérdezem.
-         Hát… Izé… - hebeg.
-         Nyugi, csak szívatlak – nevetek fel.
-         Semmi gáz. Viszont tényleg megyek. Szia – indul el.
-         Akkor holnap a randin! – nevetek fel.
Hátrafordul és vigyorogni kezd. Megrázom a fejem és bemegyek. Amanda árgus szemekkel figyel az ablakból. Amikor észreveszi, hogy látom őt elhúzza függönyt, mint aki ott sem volt. Ahogy belépek az ajtón letámad. Szó szerint nekem esik a kérdéseivel. Meg sem tudok szólalni. Nick jól szórakozik rajtam.
-         Te ott ne röhögj! – mutatok rá.
-         Szóval ki volt a herceged? – kérdezi vagy századszorra.
-         Öh, hogy is hívják? – kezdem el a szívatást.
-         Cemy! Tudom, hogy tudod, hogy hívják! – néz rám összeszorított szemekkel.
-         Ne méregess oké? Nick ne röhögj már! – nézek rá gyilkos szemekkel.
-         Mond már ki azt az átkozott nevet! – morogja.
-         Átkozott lenne? Akkor hozzá se érek – nevetek fel.
-         Esküszöm leütöm! – morran fel Amanda.
-         Szóval a neve… A neve… Ajj, elfelejtettem – kapok a fejemhez.
-         Na jó! Leülsz és addig el nem moccansz amíg eszedbe nem jut! Láthatólag nagyon kivirultál tőle! – méreget.
-         Hát akkor itt ülünk holnap estig – húzom tovább az agyát.
-         Cemy kérlek, kérlek, kérlek, kérlek, kérlek… - kezd bele.
-         Ne! Mond el neki! Mióta terhes állandóan ezt csinálja! – néz rám könyörgően Nick.
-         Oké. Nem mégsem. Azt hiszem N, betűvel kezdődött a neve – nézek a plafonra.
Amanda mérges szemekkel, karba tett kezekkel néz rám. Már tudja, hogy mire megy ki a játék. Régen egy párszor eljátszottuk ezt egymással. Leült elém és csak nézett. Ez a halálom. Inkább fogtam magam és beszélni kezdtem.
-         Oké, lengessük a fehér zászlót! Szóval Nathannek hívják. Gitározik és ennyi. Ennyit tudok – mondom az igazat.
-         Nathan mi? – kóstolgatja a nevet.
-         Aha – bólintok.
-         Hm, érdekes – motyogja.
-         Ennyi erővel szívathattalak volna még – forgatom meg a szemeim.

Azóta az este óta mindig találkozunk kint a parton. Elmegyünk sétálni és beszélgetünk. Amint megtudtam most jött össze egy lánnyal. Akkor totál nem értem minek találkozik velem?! Pasi észjárás. Barátok vagyunk, de a csaj tuti gyanakszik. Amandával is elmentünk esténként sétálni és körülnézni a városban. Egyik délután hatalmas szúrásokat és görcsöt kaptam az oldalamba. Amanda akkor ért haza. Azonnal oda kaptam és éreztem, hogy a baba megmozdul. Felhívta Nicket, hogy jöjjön haza és vigyen el a kórházba. Szerinte szülni fogok. A fájdalom egyre csak nőtt. A kórházba érve azonnal a szülőszobára vittek. A nővér adott fájdalom csillapítót és előkészítettek a szülésre. Amíg bent voltam folyamatosan azt mondogatták, hogy nyomjak. Hatalmas fájdalmat éreztem mindenhol. Hallottam már, hogy szülés közben meghaltak az anyák. Elpattant az agyukban az egyik ér. Én nem szeretném ezt megélni. Órák múlva végre a kezembe vehettem a kislányom. Mivel a baba nem volt látható az ultrahangon így a nemét sem láttuk. Valamikor elaludtam és az etetés előtt keltettek fel. Totál nem voltam képben, de az egyik nővér segített. Fél évvel később mentem csak haza. Nem akartam a kicsit kitenni egy repülőútnak. A cuccaim elküldettük előre haza. Vagyis inkább vettem ki egy lakást a belvárosban a folyóparthoz közel. Bevásároltunk a babának három hónap alatt. Amandának is vettünk még pár dolgot. Ő is megszült és most elvan a picivel. A kicsi megetetése után felhívtam anyát. Imádom a lányom. Olyan barna szemei vannak, mint az apjának. Viszont a haját tőlem örökölte. Megint eltelt fél év és nem keresett. Miért jó ez így neki? Miért nem akar minket? Még mindig nem fér a fejembe, hogy nem minket választott. Fél év után megint csak látogatást teszek otthon. Nincs jogom elszakítani a nagyszüleitől a kicsit. Most már elfogadtam, hogy anya vagyok. Egyedül álló anya. A banda amikor megtudta totál kiakadt majd egy idővel lenyugodtak, elfogadták, hogy eltűntem megint! és most örömmel babáznak a lányommal. Sok néven gondolkoztam már, de egyik sem fogott meg. Végül Amanda kitalálta, hogy legyen a neve Rona. Rona Effy Cornelia Jett. A másik két nevet mindenképp neki akartam adni. Lassan bejelentkeztem anyáéknál is. Most éppen oda tartok. Fogalmam sincs mire számítsak. Zayn is ott lesz? Amikor leparkolok a házunk előtt kiszállok. Kiveszem a vigyorgó kicsikém és elindulunk befelé. Becsöngetek és várom, hogy valaki kinyissa az ajtót. Anya, amikor meglát lefagy és néz minket. Azonnal megrohamozza a kicsit majd engem is. Felnevetek és bemegyek. Yaser is körülzsongja a kicsit majd lefagynak. Hátranézek és meglátom őket. Kézen fogva a konyha ajtóban, Perrie kezén egy gyűrűvel.        

4 megjegyzés:

  1. Szia! :-)
    Àh..hu..szóval,ez sokkolt,de nagyon! Annyi kérdés van a fejemben,hogy nem hiszem,hogy érdemes leírnom. Egyszer mindenre választ kapok. Remélem hamar hozod a kövi részt,mert meg esz a kiváncsiság. Nagyon jól írsz. Azt hiszem beleszerettem a blogodba. *_* ilyet eddig sehol nem olvastam és örülök neki,hogy te hozzáfogtál ehhez a bloghoz. Ahogy olvasom az írásod,megutáltam Perrie-t,pedig valójában nincs vele bajom. Zayn meg egy hülye barom. Nem értem miért jegyzi el Pezz-t,ha Camy-t szereti???
    xxx

    VálaszTörlés
  2. Azta! Ez azért elég nagy sokk, még nekem is! Hogy ennyire bunkó Zayn, az már nekem is fáj. Komolyan? Miért vele ilyen? És ráadásul ott van a picúr....És nincs vele. Pedig ő a tulajdon apja! Kicsit kiakadtam. :D
    Amúgy eszméletlen ahogy írsz....Ez az egész történet fantasztikus. Hogy Zayn folyton visszatér Perrie-hez...aztán meg "nyalizik" Camy-nek. Brrr....Kicsit ráz a hideg. Sok furcsa fanfic van, de ez az egyik legjobb. Egy csomóban Zayn a "daliás herceg" de ebben, ő maga a "sátán". Persze képletesen értve, mert hát van amikor kedves.
    És van egy orbitálisan nagy kérdésem. Miért jegyezte el Perrie-t ha elvileg Camy-t is szeretni? Hülye ez az ember? :)
    Már nagyon várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
  3. Imádom a blogod :) vannak benne vicces és cuki részek viszont egy csomónál sírtam és ha valaki megtenné h. Zayn-t felpofozza a viselkedése miatt és észheztérne hálát adnék az istennek. Ez a részis amúgy tök jó lett létsz siess a kövi résszel :))))))

    VálaszTörlés
  4. Szia. Sok Zayn-es blogot olvastam már de messze ez a legjobb. Borzasztóan jól kevered a szálakat. Tele érzelmekkel, árulással és sok mással. Egyszerüen fantasztikus.

    VálaszTörlés

Ötleteket és komikat :D ^^