21. rész

Sziasztok! 

Sok idő után Kiny írt nektek egy részt! :D Aminek nagyon nagyon örülök és imádom is őt! <3 

Remélem tetszeni fog. Jó olvasást! 

BellBoo és Kiny

Elsétálok melletted

"Furcsa, hogy ez is én vagyok,

ki el tud menni fájdalmatlanul,

nem vádol, nem fogadkozik,

nem sóvárog az elveszett után.

Nem a csapást érzi a változásban,

törvényt, mely űri kristályszigorával

reményt hoz mégis, váratlan jövőt."

Felkelek. Mellőlem Ever már eltűnt. Talpamat leteszem a padlóra, csupasz lábam találkozik a parketta hidegével, testemen végigfut egy kisebb kellemetlen borzongás. Kezembe hajtom a fejemet, ajkamat egy gyászos sóhaj hagyja el. Tudom, hogy meg kell tennem. El kell őt engednem. Hisz mit ér velem, ha egyszerűen nem szeretem? Mit tegyek, ha már én nekem sincsenek érzéseim?  Vagyis vannak, csak nem a megfelelő ember iránt.

Egy szál boxerben is pólóban indulok ki a konyhába ahol az ajtófélfának dőlve nézem barátnőmet, ahogy éppen a reggelit készíti gondtalanul semmit sem sejtve.

-Ever- szólítom meg bizonytalanul, halkan, rekedten, ő mégis meghallja és teljes testével felém fordulva sugárzó mosollyal közelít, miután elzárja a gázt az éppen készülőben levő rántotta alatt. Jó reggelt- duruzsolja a fülembe miközben szájával az enyém felé közelít azonban kitérek csókja elől. Ezt már rossz jelnek veszi, és csak értetlenül néz rám. Kezemmel lassan és gondterhelten beletúrok barna fürtjeimbe, míg szemem makacsul a kinti tájra függesztem. Nem akarom látni. Nem akarom tudni, hogy mikor éri el a felismerés. Azonban szavainak hangot ad.

-Miatta van, ugye?- kérdezi hihetetlen kedvességgel a hangjában melyet rosszabbul kezelek, mintha üvöltözne velem. Olyan jó ember ez a nő, olyan szerető feleség válhatna belőle, melyet minden férfi csak kívánna magának én mégsem…én mégsem tudom szeretni. S, mialatt én saját magam süllyesztem önismereti lelkiismeret órába ő csak mellém lép és két kezével átölel. Alsó ajkamat beharapva próbálom visszatartani kitörni készülő könnyeim, hisz nem érdemlek ekkora szeretetet, ekkora együttérzést.

-Kérlek, ne tedd….kérlek gyűlölj..-hangom megbicsaklik, de még mindig hősiesen fojtom vissza érzelmeim, arcom egy átláthatatlan maszkba rendeződik miközben óvatosan lefejtem a kezeit magamról. Ő nem ellenkezik, nem kiabál, nem pofoz meg, csak kedvesen kuncog egyet. Tudom, hogy fáj neki, mégis az én érzelmeimet tartja többre, nem akar még ezzel is terhelni. Hát nem látja, hogy ez így sokkal rosszabb?!

-Nem tudlak gyűlölni Hazz. Lehet, hogy ez így értelmetlen neked, de ha lehet most még jobban szeretlek – sóhajom egy keserves nyögéssé alakul szavait hallgatva- azonban tudom, hogy te sosem szerettél igazán. És tudod mit? Én pontosan tudtam és éreztem ezt. Mégis…mégis melletted maradtam vállalva ennek az eshetőségnek a kockázatát. Tudom, hogy mit akarsz mondani. Ez a fél év csodálatos volt még akkor is ha a te érzelmeid csak barátiak is voltak végig felém. És bár tudom, hogy nehéz lesz, de Hazz….szerezd meg őt.

-Nem! Nem értheted. Ő nem szeret engem. Ő elhagyott. Nem kéne szeretnem. El fogom felejteni. El fogom csak…- elnézően néz a szemembe mintha egy anya állna a gyermekével szemközt. Én is érzem és ő is érzi, hogy ez mekkora hazugság a részemről. Lehajtom a fejem és csak bólintok egyet majd hátat fordítok neki és csak lépteinek csattogását hallom ahogy benyit a hálóba és felöltözik. Az itt levő holmijait összeszedi , az ágyat még utoljára beveti, majd mikor egy fél óra múlva végez mellém lép és velem együtt nézi  velem az általam 30 perce szemlélt tájat.

-Hazz, elmegyek. Légy boldog és kérlek..ne hazudj többet magadnak-nyom utoljára egy csókot az arcomra és elhagyja a házat kezében a sporttáskájával. Mielőtt végleg kihajt a Mercedessel a kertből még látom, ahogy egy könnycseppet sok másik követ nedves nyomokat hagyva arcán. Visszamegyek a szobámba és leheveredek a tökéletesen bevetett ágyra.

-Sajnálom Ever, de meg kell szegnem az ígéretet. Cemy nélkül nem leszek boldog- sóhajtom és bal kezemmel eltakarom a szemeimet mintha így nem lenne fájdalmas a körülöttem levő világ.

Cemy

Rona kelt ki az ágyból egy pohár kakaóért könyörögve nekem, így kénytelen kelletlen, de feltápászkodok és megcsináltam neki az áhított nedűt ami után kegyesen visszavonul a szobájába engem egyedül hagyva a gondolataimmal. Ránézve az órára majdnem leesek a székről hisz az még csak 8.00-át mutat és én még mindig itthon ücsörgök!

Gyorsan a szobámba sietek, felveszek valami használhatót, vagyis egy kék leggingset egy fekete csillámlós felsőt, egy fekete tornacsukát, majd a fülembe akasztok két csillag alakú fülbevalót. Kezemre felrakom az órát és mielőtt kilépek a lakásból hagyok egy cetlit az asztalon An-nek és Ronának, hogy hol is tartózkodom. Kocsiba ülve bekapcsolom a rádiót és a legmagasabb megengedett sebességgel hajtok vissza az ügynökséghez ahol ma van az utolsó napja a fotózásnak.

A mágneses kártyámat lehúzom, így könnyedén jutok be az épületbe ahol futva közelítem meg az éppen becsukódni készülő liftet, amit éppen hogy még elérek. Vagyis valaki megvárat a lifttel engem. A fémdobozba lépve szembe találom magam egy igencsak ismerős hölggyel, de csak pár másodperces fáziskéséssel esik le, hogy ki is áll velem szemben. Ő azonban azonnal reagál és meglepően kedvesen köszönt engem.

-Szia, tudtommal te vagy Cemy. Ever vagyok-nyújtja felém szépen manikűrözött, kis kezét melyet óvatosan megrázok és viszonzom halvány mosolyát, nem tudva, hogy most hogy is kéne reagálnom. Azonban olyat tesz, amire még én sem vagyok felkészülve. A lift gombjaihoz lép és megállítja a szerkezetet félúton a negyedik és az ötödik emelet között, miközben visszasétál elém. A várttal ellentétben azonban most sem küld el melegebb éghajlatra, csak csendesen lekuporodik a lift jobb sarkába és könnyezni kezd. Sajnos fogalmam sincs, hogy mi lehet a baja, csak teóriákat tudok felállítani, viszont mindegyikben én vagyok a hibás, melytől rosszul érzem magam és mintha a klausztrofóbiám is most éledezne bennem.

-Nem akarlak megijeszteni, ne haragudj, de valahogy ki kell adnom magamból. Tudom, hogy nem éppen illendően viselkedem most előtted, de miután reggel szakítottunk Harryvel-szipog egyet-nem vagyok éppen csúcsformában- mosolyog rám mégis kedvesen, de cseppet sem őszinte mosoly ez. Inkább bánatos és csalódott. Azonban mielőtt bármit is mondhatnék, belekezd az eddig eltervezett mondandójába.

-Tudod Cemy, szerintem nem vagy te egy rossz ember. Mindenkinek vannak tévedései, mindenkinek vannak rossz döntései. Hogy kinek mennyi azt az emberek illetve a sors dönti el. Azonban a sorozatos ballépések már nem megbocsáthatóak. Legalábbis szerintem. Hazz viszont még mindig szeret, amit így elnézve téged teljesen meg tudok érteni- tiltakozni szeretnék, de csak belém fojtja a szót- Hidd el nekem, hogy így van kérlek. Tudod, hogy mit nem értek kettőtök kapcsolatában? Azt, hogy ha mindketten szeretitek egymást, miért kell külön utat járnotok. Igen, tudok a levélről, tudom, hogy mi volt Zayn-nel azonban Cemy, könyörgöm, ébredj már rá, hogy kit is szeretsz igazán! Zayn már rég nem része az életednek és te is pontosan tudod, hogy miért! Nem szereted, csak még kötődsz hozzá. Azonban azt soha nem bocsátom meg neked, ha még egyszer megbántod Harry-t egy egyszerű berögződés miatt-majd tehetetlenségemet látva újra elindítja a liftet ami az ötödiken meg is áll és ő kilép belőle. Azonban mielőtt a két fémlemez újra rám zárulna, utána kiáltok:

-Ever!- megfordul, tekintete már mosolyog. Tudja, hogy elért hozzám a mondandója. –Köszönöm-majd a fémdoboz újra becsukódik, és én kényelmesen megyek fel a tizedikre ahol kilépve egyből Zayn-be botlok, aki megáll, és mindent tudóan néz, várakozóan mosolyog rám. Belsőm megrándul és… visszamosolygok. Ezzel azt hiszi, hogy nyert ügye van, de én tudom, hogy itt a vége. Már nem szeretem úgy, ahogy az elején, már végleg elengedtem.

Elsétálok mellette csak két szót mondva neki: -Mindent köszönök.

A megfelelő öltözőt megkeresve késlekedés nélkül benyitok és tárcsázom a még mindig meglevő, jól ismert számot. Remélem, hogy nem változtatta meg. A telefon kicsöng háromszor, majd a gazdája felveszi, ám mielőtt beleszólhatna közlöm az egyszerű üzenetemet.

-Sajnálom, de nem adhatlak fel. Szeretlek. Zayn-nel végeztem. A tiéd vagyok- majd leteszem a telefont válaszra nem várva és nekiállok készülődni a fotózásra.