20. rész

Sziasztok! 

Hát újból itt vagyok. Sikerült brutálisra megírnom ezt a részt. Nem tudom, hogy lesztek vele, de nekem nagyon bejön. Köszönök a sok sok pipát és a komit is *-* :D. Nagyon örülök neki. Igyekeztem titokzatos lenni és majd szépen sorjában kibogozni a szálakat. Remélem nem baj. Nos de akkor jöjjön is a rész. Ja és aki chaten írt, hogy kaptam egy díjat az legyen szíves belinkelni magát, mert nem találom :// köszönöm *-* :). Kaptok hozzá képeket ha találok és pont hozzá illő zenét. Ja és új fejlécet is és háttért :) Na, de tényleg ennyi. Jó olvasást. Puszi. 

Bell Boo 

(imádom ezt a számot)

„Tátongó mellkassal mindenki sebesülté válik.” Harry.

„Most itt vagyok megint, a közelében és szinte érzem őt. Érzem a jelenlétét és ez megrémiszt.” Cemy.

Minden egy fotózással kezdődött. Mielőtt beléptem volna az ajtón furcsa érzésem volt. A tudatalatti szinte megérezte őt. Azonnal jelzett egy egyszerű illattal. Nem ismert fel. Persze, hogy is ismert volna fel. Az egyik továbblépett a másik fel sem ismer. Gratulálok magamnak. Sikerült elfelejtetnem magam életem szerelmével. Csak én nem felejtettem el…

Éreztétek már úgy, hogy egy égető szempár lyukat váj a hátatokba? Hogy hiába is akarod nem észrevenni, mégis ott van az érzés? Én is ezt éreztem miután elmentem onnan. Szinte égette a hátam a tekintete. Most itt vagyok megint, a közelében és szinte érzem őt. Érzem a jelenlétét és ez megrémiszt. Már teljesen feladtam az egészet. Most megint látom a barna szemeit, a borostás arcát, a fekete tökéletesen beállított haját. Kétségtelenül ő az. Mit keres itt? Miért pont itt? Miért öltözött így ki? Miért itt kell újra látnom őt. A szívem hirtelen ezerrel kezdett el zakatolni. Természetes módon még mindig hatással van rám. Alig állok tőle pár méterre mégis olyan az egész, mintha újból érezném a testét az enyémhez simulni. A hangja lágyan simogatja a fülem. Dühös lesz, ha újra látni fog? vajon teljesen elfelejtett már? Egyet biztosan tudok. A kémia sohasem szűnik meg közöttünk. A vonzalom és vágyak amiket egymás iránt éreztünk, érzünk nem fog megváltozni. Tudom, hogy tudja. Érzem, hogy érzi. Megőrjít ez az egész. Nem tudok semmit sem tenni. Lehunyom a szemem és visszatér a régi sóvárgás. Szinte vágyom rá, hogy megcsókoljon. Hogy birtokoljon. Hogy újból az enyém legyen. Sajnos ez már nem az enyém. Akkor nem számíthattam rá. Vajon most számíthatnék rá? Ezernyi kérdés, amire többet nem kapok választ.

-         Cemy kezdődik a fotózás – kiáltanak ezzel elárulva engem.

Felsóhajtok és elindulok a fotósom felé. Már régen eldöntöttem, hogy modell leszek. Rona egyenesen imádja, ha körberajongják az utcán. Én egyenesen szívbajt kapok, ha közel mennek a lányomhoz. Sohasem szerettem a felhajtást. Ahogy lépkedek a tíz centis magas sarkúmban, a lépteimre felkapják a fejüket. Találkozik a tekintetünk és sikerül elárulnom magam. Láttam! Láttam azokban a csillogó szemekben, hogy felismert. Egy percre nem figyelek és máris belefutok valaki karjaiba. Mintha a napok ismételnék egymást. Most is ugyan úgy fonódnak körém a karjai, mint pár nappal ezelőtt. Csak sokkal több ruha van rajtam. Egyik múltamtól belefutok a másikba. Néha úgy érzem, ugyanaz történik meg velem csak kisebb változtatásokkal.

-         Gyönyörű vagy – suttogja a fülembe.

Elengedi a derekam és kikerülve engem odamegy a többiekhez. Pislogok párat majd tovább sétálok. Leülök a székre és a szemem feléjük vándorol. Többször is rám szólnak. Visszafordítom a fejem és teszem a dolgom. A fotós megvan elégedve a képekkel nem úgy, mint a menedzserem. Végig ordít velem megalázva mindenki előtt.

-         Egyszer kéne azt csinálnod, amit Joe kér! Miért kell ennyire agyatlan ribancnak lenned? – kiabál vöröslő fejjel.

-         Azt csinálta, amit kértem – szólal meg Joe is.

-         Te ebbe ne szólj bele! Kénytelen leszek leváltani, ha ennyire ocsmány képekkel állsz elő. Holnap újra megcsináljátok! Tökéletes képeket kérek a modelljeimtől. Ezt várom el tőled is! – dobja földre a képeket.

Beletúrok a hajamba és felsóhajtok. Megszoktam már, hogy egy seggfej. Akkor nem ordítozik velem, amikor Rona is itt van. Igyekszik visszafogni magát. Ledobálom a cipőim és felveszem a köntösöm. Futólépésben közelítem meg a legközelebbi tetőteres ajtót. Tudtam, hogy nem könnyű a modellek élete, de ez már nekem is sok. Legszívesebben kikaparnám a menedzserem szemét. Kivágom az ajtót és nekidőlök a falnak. Lecsúszok a mentén és elsírom magam. Egy feltétellel fogadtak be a céghez. Negyven kilóra le kellett fogynom. Alig voltam több ötvennél amikor idejöttem. Ma már vasággyal nyomok annyit. Cigi szag csapja meg az orrom és puha ujjak fonódnak a kezeimre. Túlságosan ismerős a helyzet. Valamikor ugyanebben a pózban voltunk ő és én, csak éppen én voltam az aki előtte állt, nem ő. Felemelem a fejem és belenézek a szemeibe.

-         Gyere! Fel kell kelned – mosolyog rám.

-         Miért jöttél utánam? – kérdezem halkan.

-         Valamikor ugyan így szükségem volt rád és ott voltál – húz fel.

-         Nézz rám Zayn. Egy anorexiás, agyatlan ribanc vagyok – hajtom le a fejem.

Rám teríti a bőrdzsekijét és felemeli a fejem. Egy papír zsepivel letörli a könnycseppjeim és rám mosolyog. Hiányzott ez a mosoly.

-         Egyik sem vagy! – simogatja az arcom.

Elveszi a kezét és behúz az épületbe. Leülünk a lépcsőre és beáll közénk a csend. Magam köré szorítom a kabátját. Hiszen alig van rajtam ruha. Azt hiszem fogalmam sincs, hogyan álljunk a másikhoz két év után. Folytathatnánk úgy, mint a legelején. Maradjunk idegenek egymásnak, de az sem menne. Egyikünk sem ismeretlen a másik előtt.

-         Csak én érzem magam ennyire hülyén? – kérdezi felém fordulva.

-         Miért? – bámulok magam elé.

-         Itt ülsz tőlem centikre és nem tudom mit tegyek. Megakarlak csókolni, de fogalmam sincs helyes lenne e… - rázza meg a fejét.

-         Nem teheted meg! Nem lenne helyes! – állok fel.

Visszaadom a kabátját és elindulok lefelé. Alig, hogy beérek az öltözőkhöz elkapja a karom és a falhoz szorít. Az ajkait az enyémekre tapasztja és percekig, mélyen egymásba gabalyodva csókolózunk. A szívem vad dübörgésbe kezd és valahol belül, furcsa érzések indulnak el bennem. Jobban hasonlíthatnám egy feltörő vulkánhoz. Annyi érzelem árasztja el a testem, hogy kedvem lenne addig vigyorogni, amíg el nem fárad a szám. A csókunknak a levegőhiány vet véget. A nyakamba temeti a fejét és ott szuszog levegőért. Az ujjaim szinte a hajában ragadtak. a karjai olyan erősen szorítanak, hogy meg sem érzem, ahogy az ujjaival a bőrömbe mar. Szinte szabadnak érzem magam a karjai közt. Kényszeríteni kell magam, hogy kihúzzam az ujjaimat, a fekete, kócos hajából.

-         Nem akarlak elengedni – zihálja – Soha! – suttogja a nyakamba.

-         Nem kell… Én itt bent vagyok… – simítom le a kezem a mellkasára.

Lassan elenged és még egyszer végig néz rajtam. A telefonja ebben a pillanatban szólal meg. Amíg előkutatja besurranok az öltözőmbe. Leveszem a ruháim és megmosom az arcom. Ez most… Ez most tényleg megtörtént? A csók, az ölelése… Örökké ott tudtam volna állni. Visszatért a sóvárgás. Sóvárgok olyan dolog után, amibe nem lenne szabad beleásnom magam. Igyekszem összeszedni magam és elindulok haza. Ugyanis otthon egy gyönyörű kislány vár rám. Kint a stúdió előtt egy csomó fan várakozik a srácokra. Két biztonsági kísér el a kocsimhoz és megvárják amíg elindulok. Amint leparkolok a lakás előtt felsóhajtok. Előkutatom a kulcsaim és elindulok felfelé. Egy négy emeletes házban lakunk. Van egy lakótársam aki szintén modell és imádja Ronát. Szívesen vigyáz rá, amíg bent vagyok. Van egy közös, fekete szőrű perzsa macskánk Lucifer. Annabell imádja az angyalokat és így egyről nevezte el. Szerinte illik hozzá.

-         Anyuci – fut elém Rona.

-         Hiányoztam hercegnő? – kapom fel a karomba.

-         Ana néni elég unalmas – vág szomorú fejet.

-         Hallottam ám! – kiált ki az említett.

Felnevetek és megölelem. Beköszönök Anának és levetkőzök. Rona elég szépen beszél, ahhoz képest, hogy két éves. Valószínűleg ezt is Zayntől örökölte. Én sem voltam dadogós. Úgy látszik ő sem az. Rona tudja, hogy ki az apja. Sohasem titkoltam el előle. Odáig van érte. Tipikus Zayn féle imádás. Ki is tudna ellenállni neki? Már akkor is szerette, amikor fényképről látta őt.  

Harry szemszög.

Furcsa volt őt látni. Teljesen más lett két év alatt. Amikor megtudtam, hogy elhagyta Londont rendesen kibuktam. Jobban, mint Zayn. Őrjöngött a próbák alatt és totál szétesett. Nem láttam őt még ilyennek. Miután kilépett a bandából a többi koncerten még ott kellett lennie. Perrie időközben megszülte a kisfiúkat. Nem hasonlít Zaynre. Rona annál inkább. Láttam a szemeiben az ürességet. Üres? Tényleg ez lenne a legjobb szó rá? Megérdemelte, hogy elhagytuk mind a ketten. Nem ingázhatott közöttünk. Tudtam, hogy szeretett mégsem én voltam az igazi. Olyan volt, mintha meg sem ismert volna. Mintha egy idegen lennék akinek véletlenül nekiment. Furcsa őt látni majdnem hófehér hajjal. Stílust váltott ami nagyon nem áll jól neki. A szállodába visszaérve a srácok a tévét bámulják. Az aktuális barátnőm Ever letelepszik a fotelba és rám mosolyog. Inkább lelépek egy kicsit sétálni. Miért pont itt találkozunk? Miért most? Kérdéseket kéne feltennem neki. Miértekkel kéne kezdenem, de nem megy. Hiányzik… Tátongó mellkassal mindenki sebesülté válik. Azonnal tudtam, amikor megérintettem, hogy ő az. Sohasem felejtem el a bőrét sem a hangját. Eleinte utáltam magam. Utáltam azt a levelet is, ahogy gyűlölködve beszéltem vele mielőtt eltűnt volna két évre. Legszívesebben magamhoz szorítottam volna az utca kellős közepén a rajongóim szeme láttára. Sohasem tudhatom meg, hogy érez e irántam valamit. Sohasem leszünk együtt. Többet már nem. Fáj, még mindig de bele kell nyugodnom. Sőt azt hiszem már belenyugodtam. Órákkal később megyek vissza. Zayn idegtépően vár a szobám ajtaja előtt. Valami történt a fotózás után. Eltűnt bő két órára.

-         Hello – lépek elé.

-         Visszafogom szerezni és azt akarom, hogy ne legyél  a képben! – néz rám undorodva.

-         Nagyon elvagy tájolódva! Azért léptem ki a képből, mert TE sohasem tudtál kiszakadni a képből. Azt hiszed nem hallgattam éjszakákon át a te neved az ő szájából? – gúnyolódok.

-         Már nem vagyunk bandatársak, sőt haverok sem! te meg a hülye leveled miatt tűnt el. Remélem él még benned az emlék, hogy bármikor kórházba tudlak jutatni! Ne menj a közelébe! – mordul rám.

-         Még mindig le vagy ragadva a múltban haver! Ugyan úgy átfog baszni, mint engem is! Sok sikert! Amúgy sem kellene – vonok vállat.

-         Fogd vissza azt a hatalmas képed! Ő az enyém Styles! Mindig is az enyém volt! Remélem megértetted! – indul el.

-         Azt hiszed kellesz neki? Egy potyagyerekkel együtt? – dőlök az ajtófélfának.

Hírtelen történik minden. Egy hatalmas jobbost kapok és felreped a szám. Ever felsikolt a folyosó végén és kiszaladnak a srácok a szobájukból.

-         Csak azért tűrlek el, mert jóban voltunk! – lép arrébb.

-         Harry nem volt még elég? – lép mellém Liam.

-         Nem én kezdtem az egészet! – forgatom meg a szemeim.

-         Nem kellett volna visszaugatnod Styles! – néz rám gyilkos szemekkel.

-         Elég! Mindenki húzzon a szobájába. Harry azt kezeld le! Húsz perc múlva eligazítás a szobámban. Zayn neked is! – morran fel Paul is.

A srácok visszavonulnak a szobájukba. Ever azonnal hozzám siet és lekezeli a sebem is. Muszáj levezetnem a feszültséget. Elszedem a kezéből a fertőtlenítőt és hátradöntöm az ágyon. A nyakát csókolgatom és kigombolom a nadrágját. Amint lehunyom a szemem két kék szempár bámul rám. Megfeszülök és kifújom a levegőt. Lemászok Everről és bemegyek a fürdőbe. Bevágom az ajtót és lecsúszok a mentén. Meddig kínzol még?